Formula Student Hungary

Ajánlom

Az NI mentoriskolájának diákjaként lehetőséget kaptunk a Formula Students Hungary nevű verseny megtekintésére. A verseny összesen 3 napos és mi a második napon érkeztünk a helyszínre Győrbe. Ez egy nemzetközi verseny, ahol 5 magyar csapat is indult. A Forma1-hez hasonlóan, ezen a versenyen is a kocsiké volt a főszerep, bár itt a konstrukció többet számított, mert az autó felépítését a csapat határozta meg. Voltak akik elektromos autóval próbálkoztak, míg mások maradtak a jól bevált benzinesnél.

Ha valaki nem látta személyesen a versenyt, akkor legjobban ebből a leírásból, vagy a verseny honlapján lévő videókból lehet megérteni.

A verseny területén  kívül, a nézők és érdeklődők számára  több stand is volt, ahol az autós sporttal kapcsolatos technológiát, és a rendezvény elmaradhatatlan marketing részét lehetett szemügyre venni.

Mivel az NI az egyik szponzora volt a versenynek, így diákcsoportunk igyenesen utazott és vett részt a versenyen és ellátást is kaptunk,  Az egyik standot az NI működtette, ahol a cég által fejlesztett adatgyüjtő eszközöket lehetett megtekinteni. Kitűztek négy feladatot, amelyet a cég által létrehozott programozási környezetben, a Labview-ban lehettet megoldani. Ki lehetett próbálni egy Gitár Heroes III nevű játékot, ami két játékosra volt tervezve és az egyik gitárt egy labview program irányított. Közben folyamatosan ment a verseny, összességében jó élmény volt számomra a részvétel.  Egyébként a BME csapata a középmezőnyben volt, amikor eljöttünk, ők egy elektromos kocsival versenyeztek.

További információk a http://hu.fshungary.hu/ oldalon olvashatók.

 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.