40 tanulóval szerepeltünk a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóján

Ajánlom
"Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben." 
2016. október 14-én pénteken délután iskolánk 5-8.osztályos tanulóival, 10-szer 4 fős csapattal, azaz összesen 40 tanulóval szerepeltünk a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóján a szentesi Koszta József Általános Iskolában, ahol a térség tanulói számára a verseny megrendezésre került. A diákok a versenyt megelőzően több héten át komoly felkészítésben vettek részt, gyakorolták a matematikai problémamegoldást, és a verseny alkotóinak szándéka szerint a csapatban való együttműködést, a kommunikációs képességet és a társas viselkedést. Törekszünk arra, hogy az iskolai foglalkozásokon is hangsúlyossá váljon a kooperatív képességek fejlesztése, mert a jövő munkahelyére egyre inkább a csapatmunka, az interakció és a kommunikáció lesz a jellemző. A nem kis létszámú versenyző csapatunk helyszínre juttatásában az iskolabusz mellett a szülők is segítségünkre voltak, köszönjük a segítségüket, és hogy elkísértek minket.
 
Munkaközösségünk 4 fős tanári csapattal (Blázsik Tünde, Bujáki Olga, Hekkelné Zsíros Ildikó, Pappné Hajas Ibolya) is benevezett a versenyre, igyekeztünk ezzel példát mutatni, és ösztönözni diákjainkat, illetve nagy élmény volt számunkra is a közös versenyzés, problémamegoldás. 
A feladatokra adott válaszok kiértékelése, az összesítés folyamatban van, de diákjaink az eredményektől függetlenül nemcsak egy közös élménnyel, hanem a társas kompetenciák és kommunikációs képességek fejlődésével is gazdagodtak. 
Felkészítő tanáraik: Bujáki Olga és Pappné Hajas Ibolya

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.