A Wesley János óvodában jártunk Budapesten!

Ajánlom

Létezik egy óvoda Budapesten, ahová olyan gyerekek járnak, akiknek nincs bejelentett lakásuk, tehát nem járhatnak állami óvodába. Nem hajléktalanok ők, van fedél a fejük felett, de ez a fedél fűtetlen pince, sufni, vagy bármi, ami a 21. sz-ban semmiképpen sem nevezhető otthonnak.

Facebookon találtam rájuk. Valahogy nem gondolunk arra, hogy a hajléktalan embereknek is lehetnek kicsi gyerekei.

El kezdtünk gyűjteni ezeknek a gyerekeknek, s nem is gondoltunk arra, hogy milyen hatalmas erő rejlik az együttérzésben. Gondoltuk néhány játék, ruha összejön, amit vonattal felviszünk és átadunk az illetékeseknek.
Olyan mennyiségű adomány gyűlt össze, hogy iskolánk kisbusza a padlótól a mennyezetig dobozokkal volt tele.
Bár a gyerekekkel nem tudtunk találkozni, mert éppen alvási időszakban érkeztünk meg, de így is hallatlanul jó érzés volt segíteni. Köszönet érte tanulóinknak, kollégáinknak és a szülőknek, vagyis mindenkinek, akik segítettek!
(Baricsné Kapus Éva)

  

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.