Látogatás a Piroskavárosi Idősek Otthonában

Az október 15-i hét – immár hagyományosan - az idősek hete és a tavalyi évhez hasonlóan ismételten meghívást kaptunk Kovácsné Marikától, hogy néhány diák jöjjön el a csongrádi Piroskavárosi Idősek Otthonába és töltsön el egy kellemes délutánt az idősekkel, ezzel is erősítve a fiatal és idősebb generációk közötti kapcsolatot.

Bővebben...

Czárán Gyula útján, októberben

Három napos romániai kiránduláson vett részt a 10.f és 11.c osztály tanulóinak egy csoportja. Első napunkon Nagyváradot látogattuk meg, ahol egy feladatlap kitöltése közben megismerkedtünk a város nevezetességeivel. Utána szabadidős program következett, amit legtöbben a sétálóutcán töltöttek vásárolgatással, nézelődéssel. Estefelé megérkeztünk biharfüredi szállásunkra. A vacsorát „römiparti” és beszélgetés követte, így a két osztály már első este megtalálta a közös hangot. Másnap a program túrázás volt, ahol két útvonal közül lehetett választani. A csoport egyik fele egy rövidebb túrán vett részt, míg a másik egy 15 km-es hosszabbon. Ám a Bihar-hegység szépségei mindenkinek csodás látványt nyújtottak. Utolsó napunkon a Mézgedi-barlangban jártunk, ahol szebbnél szebb cseppköveket csodálhattunk meg. Utunkat Magyarremetén zártuk, ahol az Árpád-kori templomot tekintettük meg.

Bővebben...

Zomborban járt a batsányisok Tűzmadara

Iskolánk diákjai évek óta részt vesznek az október 5-én rendezett zombori kegyeleti napon, amelynek keretében a vajdasági magyar szervezetek és az anyaország képviselői emlékeznek meg az 1848/49-es eseményekről. Az idei év azért volt különleges, mert a Zomborban rendezett ünnepi műsort hosszú előkészületek után a Batsányi-gimnázium diákjai adhatták elő A Tűzmadár: 1848/49 históriája öt képben címmel.

 

Bővebben...

Pakson jártunk

Október 11-én iskolánk egy busznyi diákja, a 10. F, a 11.A  és 12. A osztályból gyárlátogatáson vehettünk részt a Paksi Atomerőműben Baricsné Kapus Éva tanárnő és Simon Tibor tanár úr kíséretével. A lehetőségünk nyílt megtekinteni a látogató központot, ahol rengeteg érdekes információt kaptunk az atomerőművel kapcsolatban, majd a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. ideiglenes tárolójának bemutató termében ismerhettük meg a kis-, közepes, és nagy sugárzású hulladékok hazai kezelését.  Ezután már a gyárlátogatás következett, ahol testközelből láthattuk az átalakító turbinát valamint üvegfalon keresztül tekinthettük meg a vezérlőt és a reaktoregységeket. Az atomerőmű elhagyása után megnéztük a paksi Makovecz Imre által tervezett Szentlélek- templomot. A jó hangulatú kirándulást nagyon élveztük mindannyian (fotók).

Varga Zita 10. F osztály

Batsányisok a Szent Mihály-napi Forgatagon

2012. szeptember 29-én iskolánkból két osztály vehetett részt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rendezett Szent Mihály-napi Forgatagon Bíró Edit tanárnő és Széll Gábor tanár úr vezetésével. Ezen a napon került felavatásra a Nemzeti Összetartozás Emlékműve, amelyet Matl Péter kárpátaljai szobrászművész készített.

A 7 méter magas faragott mészkőoszlop tetején a magyar eredetmondák mitologikus madara, egy kitárt szárnyú, 210 cm magas bronz turulmadár áll, amely kardot tart a karmai között. Az oszlopon tarcali tarsolylemez szirommintáinak magjai formázzák a történelmi Magyarország 64 vármegyéjének egykori címereit bronzból.

Az avatási ünnepség díszvendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. Az ünnepi műsorban olyan neves művészek és zenészek léptek fel, mint a Magyar Állami Népi Együttes és a Komorán zenekar.

Bővebben...

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.