Madárlesen jártak a Batsányi biológia-kémia szakos tanulói

A Környezet- és Természetvédők Csongrád Városi Egyesülete jóvoltából betekintést nyerhettünk a Holt-Tisza növény- és állatvilágába. A megjelenés nem volt kötelező, de akik részt vettek ezen, azok biztosan mondhatják, hogy legalább ennyivel is bővült az ismeretük a lakhelyüket illetőleg. Távcsővel figyeltük a különböző fajtájú madarakat mind a vízen, mind a levegőben, miközben Deák József tanár úr mesélt nekünk az éppen látott madarak kinézetéről, tulajdonságairól és szokásaikról. Ezután az Aranysziget erdős részét bejárva ismerhettük meg az ottani növényvilágot: az aprócska növényektől a több méteres fákig.

Szlovák Réka 9.a

Bővebben...

Batsányis fecsketábor

Iskolánk legfiatalabbjai, az 5.-esek a hivatalos tanévkezdés előtt négynapos táborban ismerkedhettek egymással és tanáraikkal Soltvadkerten. A tábort azzal a céllal szervezték a Batsányi tanárai, hogy az iskola új tanulói ráhangolódjanak a tanulásra, könnyebben közösséggé kovácsolódjanak. Az idei tábor első napján Kiskőrösön ismerkedhettek a diákok Petőfi életútjával, az elsők között látogathatták meg az interaktív János Vitéz Látogatóközpontot, ahol a korosztály érdeklődésének megfelelő digitális eszközökkel felszerelt labirintust járták végig. A soltvadkerti tó mellett a strandoláson, vízibiciklizésen kívül kalandpályán is kipróbálhatták magukat a gyerekek. A számháborúzás, fagyizások, közösségi játékok mellett ismereteiket is bővítették, megismerték a soltvadkerti tanösvény élővilágát, a foglalkozásokon angol nyelvi tudásukat is gyarapították. A tábor legnagyobb haszna mégis az, hogy az osztály tanulói olyan élményekkel gazdagodtak, amelyekkel bátrabban, nyitottabban léphettek be szeptember 1-jén a Batsányi nagyobb közösségébe. A tábor szervezője Leirerné Katona Ágnes, Leirer Tibor és Kissné Kocsis Marianna tanárnő volt.

Cseppfolyós nitrogénnel a fizika népszerűsítéséért

Március 30-án a járási matematika-fizika-technika munkaközösség iskolánkban tartotta továbbképzési napját. Ekkor került meghirdetésre az „Együtt kísérletezik a család” verseny.

Ennek az volt a lényege, hogy a diákoknak otthon, családi körben kellett természettudományos kísérleteket elvégezni és erről egy selfit, ill. egy rövid leírást, magyarázatot készíteni. A legtöbb kísérlet e-mailben beküldő általános iskolának Szabó László tanár úr felajánlott egy kísérletező délutánt.

Bővebben...

Csongrád Nagyréti Természetvédelmi Terület

Iskolánkban március 30-án megrendezésre került, a Csongrád Nagyréti Természetvédelmi Terület bemutatása.

Az előadást Deák József, a Környezet- és Természetvédők Csongrád Városi Egyesületének elnöke tartotta, amelyen a természettudomány iránt érdeklődő osztályok vettek részt.

Bővebben...

Lézertechnológiával ismerkedtek a batsányis diákok

A robotika és automatizálás iránt érdeklődő diákjaink egy helyi lemezipari vállalkozás gyártócsarnokában kész és félkész lézertechnológiával működő célgépeket (CNC Lézer és CNC Plasma vágó berendezéseket) láthattak, amelyeket a Plasma-Tech Kft. egyedi megrendelésre gyárt Csongrádon. Ladányi Béla cégvezetőtől hallhattak a fiber lézerről, és a cég személyes kapcsolatokon alapuló értékesítési filozófiájáról is. A telephely bejárása során végig követhették a hagyományos és számítógéppel vezérelt fémmmegmunkálás különböző fázisait. 

Bővebben...

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.