Vetélkedők a Batsányiban

Ajánlom

Iskolánk ismét megrendezte a már hagyománnyá vált vetélkedőjét a régió általános iskolák hetedik-nyolcadik osztályos diákjainak. Évek óta országismereti témát jelölünk ki, az idén a „Sport a német nyelvű országokban” volt a téma. A jelentkező csapatoknak öt percben valamilyen bemutatót kell tartani az adott témában német nyelven, majd itt oldottak meg különböző feladatokat.

Tíz csapat, 30 diák jelentkezett a felhívásunkra, s ismét nagy kreativitással készültek a bemutatkozásukra, ami természetesen a felkészítő tanáraik ötletgazdagságát is mutatta.

Volt hagyományos plakáttal kísért bemutatkozás, Power Point-tal illusztrált sportversenyt-közvetítés és híres labdarúgókat felidéző bemutató. Egyértelműen a labdarúgás-témakör volt a nyerő, de a gyerekek beszéltek más ismert német, osztrák vagy svájci sportolókról is.

Hogy ismerik a legkiválóbbakat, bizonyította, hogy a képekről jól felismerték a híres sportolókat, majd a sportolókról a sportágakat. A német szókincsüket és a logikus gondolkodást „edzette” a „Was ist das?” feladat, ahol képi megjelenítés mellett a két német kifejezés közül kellett kiválasztani a képen lévőt. Segítette őket pl. a testrészek ismerete vagy egyéb, más szókincs, amit kombinálva esetleg ismeretlen szóval, ki lehetett következtetni a megfelelő jelentést.

A szokásos villámkérdéseket az olimpiák történetéből, a legsikeresebb sportágakból és képviselőikből állítottuk össze. Ahol volt kapcsolat a magyar sportélettel, arra is tettünk fel kérdést. Így szóban került a számunkra szomorú berni döntő is és örömmel nyugtázzuk, hogy a mostani fiatalok is ismerik a sporttörténelmet, ill. itt sokat bővülhetett az ismeretük.

Végül a hallásértés gyakorlására a Tűzszekerek c. filmről néztünk meg egy részletet, ahol a filmben megjelenített eseményekre és a film díjaira kérdeztünk rá. A megértésen kívül fontosnak tartottuk, hogy erre a filmre felhívjuk a figyelmet, mert nagyszerű alkotás, s nagyszerű sportembereket mutat be.

A Piroskavárosi Iskola egyik csapata érte el a legmagasabb pontszámot, utána a szentesi Koszta Iskola két csapata jeleskedett. De természetesen nem az elért pontok, hanem a megszerzett élmények voltak a lényegesek, a jó hangulat, az ismeretszerzés, a játékos kedv, az ötletek sokasága.

Köszönjük a felkészítő kollégáknak a munkát, Duka Enikőnek, Egedi Krisztinának, Vargáné Bencsik Enikőnek, Lukács Erikának.

S a batsányis tanárok lelkesedése, ötletei és munkája nélkül sem valósulhatott volna meg ez a délután.

A „Cipó” bolt pogácsával segítette a vendéglátást, s az iskolánk néhány apróbb ajándékkal és oklevéllel tudta jutalmazni a diákok és tanáraik munkáját.

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.