Műhelymunka a diáklaboratóriumban a Mentorháló 2.0 Program keretében

Ajánlom

Iskolánkban a TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0008 projekt keretében 2015. február 26-án délután pedagógusok vehettek részt egy érdekes műhelymunkán a természettudományos diáklaboratóriumban. A foglalkozást  iskolánk pedagógusa, Törökné Török Ildikó  tanárnő tartotta  „Az emberi szem felépítése és működése biológus, fizikus és vegyész szemmel” címmel, ahol disznószemboncolásra és látványos optikai kísérletekre került sor. 

 A műhelymunkán tizenkettő pedagógus vett részt, akik a környékbeli iskolákból és a saját iskolánkból érkeztek, hogy meghallgassák kolléganőjük tapasztalatait, megismerjék munkáját, s maguk is elvégezzék az érdekes kísérleteket, amelyeket a tanulók is rendszeresen  végeznek a laboratórium falai között.  A különböző szakos pedagógusok figyelemmel hallgatták a tantárgyak közötti kooperáció, a tanulói kísérletek tanórai megvalósításának és  a tanmenetbe való beépítésének lehetőségeit, azaz „együtt és egymástól” tanulhattak egy jó hangulatú délután.

 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.