A költészet napjára emlékeztünk

Ajánlom

2015. április 11-én a Költészet Napja alkalmából szép ünnepségen vehetett részt a város irodalomszerető közönsége.

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Tagozata, az Alföld Művészeti Egyesület, a Távlat Közhasznú Egyesület és a Művelődési Központ és Városi Galéria szervezésében délután három órakor ünnepi műsor kezdődött, melynek nemcsak a József Attilára emlékezés, hanem az Irodalomtörténeti Társaság  Csongrád Megyei Tagozata  megalakulásának 25. évfordulója és a Faludy György Irodalmi Műhely  megalakulásának 45. évfordulója is aktualitást adott.

Az ünnepi program részeként, az emlékbeszédek mellett, a szép és értő tolmácsolásban elhangzó szavalatok maradandó élményt jelentettek.

Az ünnepség részeként a városban található irodalmi kötődésű emléktáblánál, szobornál koszorút helyeztek el az ünnepség résztvevői. Az iskolánk aulájában található Batsányi-szobornál Dr. Árpás Károly, az MIT megyei elnökségi tagja, valamint Kiss Attila intézményvezető mondott beszédet.

Kiss Attila hangsúlyozta: „Batsányi János gondolatai ma is aktuálisak. Európai gondolkodóként hitt a forradalmi eszmék megvalósíthatóságában, hitt a jobb világban. Hitt az irodalom társadalomalakító hatásában. …

Optimizmusa - véleményem szerint- a legnagyobb üzenete a fiatalság számára. „

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.