Rendhagyó énekóra Mohai Évával

Ajánlom

2016. április 21-én iskolánkba látogatott Mohai Éva hegedűművész, operanagykövet Budapestről, aki két rendhagyó énekórát is tartott iskolánk diákjainak. A rendhagyó énekórák már évek óta az opera nagyköveti program keretén belül valósulnak meg, és minden alkalommal más – más előadóművész érkezik iskolánkba, hogy érdekességeket mutasson meg a zene világából. Mohai Éva először a kisebbeknek (5-7. évfolyam) mesélt a hanghullámokról, hangszerekről és tehetséges kisdiákokat is bemutatott nekünk. 

Meghallgathattuk az egyre magasabb hangfrekvenciákat és láthattuk, hogy az egyes hanghullámok mennyire különböző, egyedi mintázatokat mutatnak. Láthattunk 5 éves karmestert, aki felnőtt karmestereket meghazudtoló tehetséggel és lelkesedéssel vezényelte a zenekart, hallhattunk 4 éves „hegedűmestert”, aki lenyűgözte a közönségét és mivel operanagykövetünk hegedűművész ezért természetesen betekintést nyerhettünk a hegedűkészítés világába, megismerhettük az egyes fázisokat és megtudhattuk azt is, hogy a hegedű minden részét kézzel készítik el. Részesei lehettünk egy koncertfelvételnek, ahol az írógép volt a szólóhangszer és meghallgathattuk, hogy hogyan concertál (versenyez) viccesen ez az eszköz a teljes zenekarral (tuttival). Láthattunk trükkös felvételeket és megfejthettük azt a titkot is, hogy hogyan szólaltathat meg valaki ping – pong labdák segítségével egy szintetizátort. A második óra keretében a nagyobbak (9-10. évfolyam) Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola című operájával ismerkedhettek meg illetve a mű mögöttes üzeneteire is fény derült. Eredeti felvételeket is láthattunk az operából és természetesen a legfontosabb hangszíneket is átismételhettük diákjainkkal. Az órákról néhány fotó is készült, melyeket a képgalériában helyeztünk el.

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.