„Egy feledhetetlen nap…”

Ajánlom

„Nem kell beszélni róla sohasem,

De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,

Amíg magyar lesz és emlékezet”

/Juhász Gyula: Trianon/

2016. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján Csongrád testvérvárosából, Óbecséről diákcsoport látogatott el hozzánk. Az Óbecsei Gimnázium 35 tanulóját és kísérőiket Kiss Attila intézményvezető kalauzolta és mutatta be iskolánk történetét, hagyományait.

Vendégeink bepillantást nyerhettek az iskolában folyó magas színvonalú tehetséggondozó munkába. Gilicze Tamás tanár úr bemutatta a robotika oktatásának tanórai és tanórán kívüli lehetőségeit, beszélt a robotika-műhely klubszerű működéséről, a kortárssegítő módszerekről, illetve az FLL és RoboCup versenyekről.

   

A két várost sok hasonlóság fűzi össze, többek közt mindkettő a Tisza partján fekszik. Ennek apropóján az óbecsei diákok és tanáraik iskolánk természettudományos diáklaboratóriumában tanulói kísérletet végeztek, melynek fő témája a globális környezetvédelmi problémák, azon belül a vízszennyezés volt. A Tisza folyó – amely összeköti Csongrád és Óbecse településeket – vizének a fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságait vizsgálták, többek között modellezték a talajvíz és az ivóvíz szennyezését, majd megdöbbenten vizsgálták a madártoll gázolaj-szennyeződésének hatását. A lelkes diákok a Tisza legnagyobb környezeti katasztrófájára is emlékeztek, s a laborban megszerzett ismeretek által megerősödött bennük, hogy a környezetvédelemben is a legfontosabb a megelőzés és az összefogás.

   

Délután ellátogattak a festői szépségű Körös-toroki üdülőterületre, és az ottani kilátóból a város panorámája mellett megcsodálhatták a környék páratlan természeti és környezeti értékeit, majd szabadprogram keretében csongrádi diáktársaikkal együtt „fedezhették fel a várost”.

  

A nap zárásaként közösen vettünk részt és koszorúztunk a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából tartott városi megemlékezésen.

 

 

 

 

 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.