Mikulás buli

Ajánlom

December 8-án, a hagyományokhoz híven, az 5.F osztály közös délutáni programra hívta a 6. F-es diákokat. Lázas készülődés előzte meg az összejövetelt, még előzetes feladatot is kaptak a hatodikosok. Mindenki komolyan vette a feladatokat, azok is akik készítették és azok is akik megoldották. Több játékos feladatban mérték össze kreativitásukat, tudásukat, ügyességüket és memóriájukat az ötödikesek vezetésével. A játékok végén tombolán édességeket nyerhettek.

Az eredményhirdetés után kezdődhetett a tánc és az evés-ivás. Köszönjük az 5. osztályosok szüleinek a finom szendvicseket, süteményeket és üdítő italokat.

Az előzetes feladat megoldásai közül szeretnénk bemutatni egyet a négy kiválóan sikerült vers közül, melyeket megadott szavak felhasználásával kellett megalkotniuk.

 

Eltűnődtem rajta,
miért jár a Mikulás mindig pirosban?

Talán azért, mert illik a nagy puttonyához,

vagy csak azért, hogy ruháján a hamu

ne látszódjon?

Hány rénszarvas húzza szánját,

és nem csodálja meg a jégvirágot a házak ablakán?

De az egyik házban megtorpan,

mert már van ajándék a csizmában.

Sebaj, elmegy egy másik házhoz,

ahol csengőszó mellett adja át az ajándékot.

Amíg kint vígan havazik,

a gyerekek az ajándékot szemlélik.

 

/Szabó - Bogár Lizett/

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.