Visszatekintő: Vallyon Aladár Életutam című könyvének bemutatása

könyvborító2012 decemberében bensőséges és sokak érdeklődésére számot tartó könyvbemutató helyszíne volt a gimnázium. A Vallyon család meghívása nyomán közel száz ember gyűlt össze, hogy az ünnepek előtti napokban közösen idézze fel a sokak által ismert pedagógus, közéleti személyiség, Vallyon Aladár életpályáját.

Pedagógiai értékeink című sorozat első kötetét Fábián György, a gimnázium nyugalmazott igazgatója e szavakkal ajánlotta:

Vallyon Aladár 1954-től 1989-ig volt a Batsányi János Gimnázium  pedagógusa  -  1974-1989 között direktora.  Nyugdíjba vonulását követően gyakran írogatott a helyi ill. megyei lapokban, így vetődött fel benne, hogy nagyobb terjedelmű írásra  vállalkozva  megírja élete történetét.  Úgy érezte,  a megélt 80 év alatt (a kéziratot 2008. dec. 18-án, a 80. születésnapján, zárta le) annyi mindent átélt, hogy mindezt érdemes másokkal is megosztani.

Bővebben...

Informatikai tehetséggondozó tábor

A 2013-as év első napjaiban a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara szervezésében tehetséggondozó táborban vehetnek részt az informatika iránt érdeklődő gimnazistáink, a fő témakörök: algoritmizálás, webfejlesztés. 

A foglalkozások szervezője, irányítója Németh Tamás egyetemi tanársegéd, a SZTE - TTIK Számítógépes Algoritmusok és Mesterséges Intelligencia Tanszék oktatója.

A tábor január 3-án csütörtök délután az előismeretek felmérésével, a  programozási ismeretek áttekintésével, a diákok érdeklődésének felmérésével és a projektfeladat kitűzésével indult.
Az új ismeretek és a számítógépes gyakorlatok mellett a gyerekek hallhatnak egyetemi oktatás és a megrendelői igényeket teljesítő webfejlesztés tapasztalatairól is.

Bővebben...

Visszatekintő: Szalagavató

Fotó: Klucsai Róbert

 

A szalag egy szép emlék, egy jelkép egy üzenet ... a barátság, a szeretet – esetleg a szerelem – az igazi összekötő kapocs, és a közös pont: a Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola, ahol mindezek megszülettek...Tudom azt, hogy egy erős és értékes közösség tagjai vagytok,.. e szavakkal szólt Szabó László tagintézmény-vezető a végzős diákokhoz 2012. december 15-én, iskolánk szalagavató ünnepségén.

Egy 25 évvel ezelőtti generáció tagjai -nem is olyan rég- így gondoltak vissza ugyanerre az érzésre:  ...Mert batsányisnak lenni olyan volt nekünk ebben a városban, mint a kiválasztottak közé tartozni....

A bíztató gondolatok sorát Kiss Attila, a Csongrádi Oktatási Központ igazgatója így folytatta:

Nektek itt és most kell boldogulnotok. Bármilyen leküzdhetetlen nehézséget éreztek, a mából nem menekülhettek sem a múltba, sem a jövőbe. A saját utatokat kell járnotok, s hinnetek kell benne, hogy az előtt az ajtó előtt álltok, amely a boldogságotokhoz vezet. Lépjetek be rajta bátran, s használjatok ki és élvezzetek minden percet az életetekben!

A vizsgáitokig hátralévő középiskolás napjaitokban tegyetek meg mindent azért, hogy terveiteket megvalósíthassátok! Batsányisként a következő hónapokban és a mai estén is érezzétek jól magatokat közöttünk!

Gárdonyi szavaival kívánok nektek emlékezetes, halhatatlan estét:  

„A múlt nem a tied, csak az utána vonuló árnyék. A jövő nem a tied, csak az elébed vetődő sugara. Az óra a tied.

 Csupán az óra, amelyben élsz. Ne siess ki belőle.”

 

Általános iskolások a gimnáziumban

  2012. december 11-ére iskolánk idegen nyelvi munkaközössége meghívta az általános iskolák felső tagozatából a németet ill. angolt tanuló diákokat egy kis karácsonyi előkészületre. 24 diák fogadta el invitálásunkat a Piroskavárosi Általános Iskolából, ill. az Ének-Zenei Általános Iskolából. Nagy szeretettel vártuk a diákokat egy kis daltanulásra, idegen nyelvű – karácsonyi témájú – rejtvények megfejtésére, ill. karácsonyi barkácsolásra. Kollégáink, Bíró Edit, Kardosné Pataki Mónika, Újváriné Vanó Csilla, Herczegné Zsiga Ágnes készültek feladatlapokkal, karácsonyi díszek készítésével, Rideg-Fekete Márta tanárnő pedig éneket tanított az érdeklődőknek.

Rendkívül kellemes hangulatban, szinte elrepült a gyerekekkel az idő, annyira jól éreztük mindannyian magunkat a közös munka során. A gyerekek lelkesedése, érdeklődése nagy örömmel töltött el bennünket.

A munka végeztével szaloncukor is jutott minden résztvevőnek.

 

Bővebben...

Dr. Vekerdy Sándor előadása kitartásról, emberségről

2012. november 26-án dr. Vekerdy Sándor nyugalmazott kardiológus főorvos, Csongrád Város díszpolgára, a Szent Imre Cserkészcsapat parancsnoka volt a gimnázium vendége. A pokol tornácán című előadáson a kistarcsai tábor működéséről és az 1950-es évek meghurcoltatásairól hallhatott érdekes és hiteles beszámolót a közönség a Szent Imre teremben, választ kapva olyan kérdésekre, hogy Doktor Úr miért választotta az orvosi hivatást, hogyan zajlott az 1957-es letartóztatás, mi volt a táborban a feladata, és mi adott erőt a nehézségek elviseléséhez. Vekerdy Sándor helytállása, kitartása, hivatásához és elveihez való ragaszkodása példát mutathat mindannyiunk számára.

Az előadás képei.

(Írta: Korom Eszter)

 

 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.