Győzelem ókortörténetből

Ajánlom

2014. november 29-én második alkalommal rendezték meg a Szegedi Tudományegyetem BTK Ókortörténeti Tanszéke, a Nemzetiségek Háza és a Szegedi Görög Önkormányzat szervezésében az Alföldy Géza Ókortörténeti Versenyt, amelyen iskolánk Gordiusz lányai nevű csapata első helyezést ért el.

Nagyistók Edit, Palásti Sára és Szabó Anett az első fordulóban konkrét csaták leírásán és fiktív visszaemlékezéseken keresztül azt vizsgálta, hogyan kereste Nagy Sándor a dicsőséget és a halhatatlanságot. A versenyzők a második fordulóban prezentációval egybekötött előadást tartottak arról, hogy mit adtak nekünk az ókori görögök. A görög építészet, szobrászat, keramika, irodalom, színjátszás, vallás, sport, filozófia, valamint a tudományok és a demokrácia jellemzőinek bemutatásával meggyőző módon tudták igazolni, hogy az ókori hellén örökség meghatározó szerepet játszik napjaink szellemi életében. A döntőre Hellászból küldött képeslap is készült, amely sajátos módon ötvözte Athén építészeti emlékeit a görög optimizmussal és játékossággal.

A csapat felkészítő tanára: Széll Gábor

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.