Sikeres batsányis csapatmunka

Ajánlom

November 19-20-án rendezték meg az országos disputaversenyt, melynek a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium adott otthont. A versenyen 31 csapat vitázott, a tételmondat: „Az olimpia a versenysportok húzóereje”, illetve ennek tagadása volt.  A verseny során a háromfős csapatoknak kellett a bírókat meggyőzni állításukról úgy, hogy a másik csapat érveit cáfolták, a sajátjukat igazolták. Iskolánk tanulói eredményesen szerepeltek: csapatban 2. helyezett lett Sági Péter Pál, Tábori Lilla, Székely Réka. A nyolcadikosok csapata minden vitájukat megnyert az első napon, így a döntőbe jutott. A döntő legeredményesebb vitázója Tábori Lilla lett, a versenyben pedig egyéni pontszáma alapján Sági Péter Pál 3. helyezést ért el. Az 5.-es csapataink közül valamennyinek volt nyertes vitája, a legfiatalabb vitázók közül 3. lett Tyukász Anna, Papp Csongor, Hering Dóra, egyéniben 2. helyezést érdemelt ki Hekkel Zita. A tanulók sikeres csapatmunkáját igazolja, hogy a Bolyai anyanyelvi csapatversenyen is eredményesen dolgoztak együtt: megyei 2. helyezést ért el Tábori Lilla, Vígvári Tímea, Sági Péter Pál, Héjja István. A tanulók felkészítő tanára: Kissné Kocsis Marianna volt.

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.