Újra szép siker a biológia OKTV döntőjében

Ajánlom

Héjja Rebeka 12. F osztályos tanuló az idei évben is bejutott az ország legrangosabb versenyébe az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek döntőjébe biológiából. Az első forduló 2016 novemberében iskolánkban zajlott, melyen Rebeka az előző évhez hasonlóan kiemelkedő eredményt ért el, hiszen országos elsőként jutott a második fordulóba.  Az országos döntőt megelőzte a megyei forduló 2017 februárjában, melyen országosan 199 fő vett részt. A megyei megmérettetésen az ország első 47 legjobbja közé jutott, mely alapján meghívást kapott az országos döntőbe. A döntőben a magas szintű elmélet gyakorlati tudását versenyeztették. Az országos döntőn olyan rangos iskolák tanulóival vetélkedett, akik tagozatos képzésben heti 5-6 órában tanulják a biológiát. 

Ez még jobban kiemeli Rebeka országos teljesítményét, hiszen ő ebben az évben csak biológia fakultációra járt heti két órában és tanárai segítségével önszorgalomból gyarapította tudását. Rebeka tanulási vágyára és a precíz felkészülés igényére alapozva több órát töltött kutatással, laboratóriumi gyakorlással, amelyet a jól felszerelt iskolai diáklaboratóriumban végzett. Minden felkészítő tanárnak öröm volt Rebeka tehetségét gondozni.

A tehetséges lány eredményei az elmúlt tanévre is visszanyúlnak, hiszen akkor II. kategóriában országos szinten 20. helyet ért el, mellyel a felvételihez + 50 pontot szerzett. Az idei évben 39. helyezést ért el a magasabb évfolyamban I. kategóriában megszervezett versenyen, mely szintén nagyszerű eredmény.

Hogyan élte meg Rebeka a versenyt?

Az elmúlt évekhez hasonlóan a versenyzőknek most is azt kellett megmutatniuk, hogyan tudják megszerzett elméleti tudásukat a gyakorlatban is alkalmazni. 2,5 óra állt a rendelkezésünkre, hogy elvégezzük az 5 kísérletet, melyek nem mindennapi problémaköröket dolgoztak fel. Nagyon jól éreztem magam a versenyen, mert azzal foglalkozhattam, amit nagyon szeretek és nagyon érdekel, a BIOLÓGIA! Nem a versengés, hanem a problémák megoldása volt számomra a fontos. Az, hogy a megszerzett tudásomat a gyakorlatban alkalmazni tudjam. Ez volt számomra a legnagyobb kihívás, ami mindenféle végeredménynél fontosabb!  Amellett, hogy az emelt szintű érettségihez szükséges ismereteket sikerült még jobban elmélyítenem, rendkívül sok tapasztalatot szereztem mind a verseny, mind pedig a felkészülés során. Ezt az elkövetkezendő években mindenképpen hasznosítani tudom, hiszen elsődleges célom, hogy orvos legyek, mely nemcsak lexikális, hanem alapos gyakorlati tudást is megkövetel."

  

 A Batsányi János Gimnázium mindkét tanévben büszkén mutathatja meg és mondhatja el, hogy tanulónk bejutott az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek döntőjébe biológiából.

Köszönjük Héjja Rebekának, hogy öregbítette a Batsányi János Gimnázium hírnevét, és lehetőséget adott tanárainak, hogy tehetségét még inkább támogassák, gyarapítsák. 

Héjja Rebekának gratulálunk, az érettségihez és a felvételihez minden jót kívánunk!

 

Felkészítő tanárai: Csernus Éva, Tábori Leventéné, Cseri Gáborné

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.