Sikeresen szerepeltek diákjaink a Szegedi Regionális Konstrukciós Csapatversenyen

Ajánlom

A Szegedi Regionális Természettudományos Diáklaboratórium és a Szent-Györgyi Albert Agóra konstrukciós csapatversenyt hirdetett ez év áprilisában. Az alapfeladat az volt, hogy egy ellensúly nélküli hajítógépet kellett építeni, mely gumiszalagokban tárolt energia felhasználásával működik. A szerkezetbe 10 db, un. postás gumiszalagot lehetett beépíteni, a cél a lehető legnagyobb hatótávolság elérése volt. Kiegészítő feladatként méréseket kellett végezni a hajítógéppel. Meg kellett vizsgálni, hogy a hajítás távolsága hogyan függ a lövegék tömegétől, illetve attól, hogy milyen szögben áll a kilövés előtt a hajítógép. Ezekről a mérésekről jegyzőkönyvet kellett készíteni, melyet a zsűri értékelt.

A Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégiumból három csapat nevezett a versenyre. Nagy Miklós, Kanász-Nagy Gergő, Jakab István a 10.A osztályból, Kováts Márton, Erhardt Béla és Levstok Benedikt a 10. F osztályból és szintén a 10.F osztályból Horváth Chiara, Bódi Bence és Horváth Kristóf. Mindhárom csapat felkészítését Szabó László tanár úr segítette.

A csapatok áprilisban elkezdték a munkát, otthon megépítették a katapultot. Az kipróbálások során kiderült, miként kell változtatni a konstrukción, hogy még messzebbre hajítson a szerkezet. Többszöri átépítés után nyerte el a végső formáját mindhárom katapult.

A versenykiírásban szereplő méréseket a diákok az iskola udvarán és a régi épület folyosóján végezték. Az eredményeket digitálisan feldolgozták, a kész jegyzőkönyvet a zsűrinek elküldték.

Május 18-án volt a verseny az Agóra udvarán. 19 csapat hozta el az általa készített szerkezetet, mindenkinek három lövést kellett bemutatni és ezek közül a leghosszabb lövést vették figyelembe, a versenybizottság lemérte ennek hosszát. Verőfényes napsütés volt, de nehezítette a lövéseket a szembeszél. Egy igen könnyű lövedéket, egy golyós stiftben található golyót kellett kilőni. A zsűri ezen kívül értékelte még a hajítógép esztétikai kivitelét is.

Iskolánk csapatai nagyon szépen szerepeltek: Nagy Miklós, Kanász Gergő és Jakab István alkotta csapat a II. helyezést szerezte meg, Kováts Márton, Erhardt Béla és Levstok Benedikt pedig a III. helyezést.

Fotók az iskola galériájában

Fotók az udvari kipróbálásról az iskolaközösségi oldalán

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.