Az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat ismét „A legszakszerűbb kísérlet” díjjal ismerte el intézményünk „A fizika mindenkié 3.0” rendezvényét

Ajánlom

Az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat  által szervezett „A fizika mindenkié 3.0” elnevezésű országos rendezvényhez a Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium  és Kollégium is csatlakozott többek között a  „Tanulói kísérletek – A vese működésének biofizikai modellezése” (a 8.F/2. és a 9.F/2. csoportok közreműködésével) ,  a  „Tanári bemutató kísérlet  – Elektromos jelenségek az emberi szívben - a madárszív anatómiája és elektromos ingerületvezetése” (a 10.B és 10.C osztályok közreműködésével) és a „Tanulói bemutató fizika kísérletek”    (a 11.F, a 11.A és a 12.A osztályos diákok közreműködésével) című foglakozással.

 

Az idei országos rendezvény (http://afizikamindenkie.kfki.hu/)  54 helyszínen több programmal zajlott 2017. április 21.-22. napokon. Az országban rengeteg érdekes kísérletre került sor az iskolákban,  természettudományi témájú bemutató előadások hangzottak el, számos tudományközpont csatlakozott az idei rendezvényhez is, amely még inkább növelte az érdeklődő fizikázni vágyók számát és reméljük a fizika-kedvet is.

Az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat az idén már második alkalommal adományozta intézményünknek „A legszakszerűbb kísérlet díjat”  a Törökné Török Ildikó fizika-biológia szakos szaktanár által vezetett három foglakozásból álló helyi rendezvényért.

A tanulókísérleti foglalkozásokon kívül elméleti témájú előadások is elhangoztak a 9.B és a 11.B osztályokban  a „Nők a természettudományban” és „A fizika szerepe a magyarság kutatásában” címmel.

Díjazottak (http://afizikamindenkie.kfki.hu/)

A rendezvény beszámolók alapján az alábbi kategóriákban díjaztunk:

Kreatív program - díj: Kubinyi Ágoston Általános Iskola, Tápiószentmárton - Szervező: Komjáti Zoltánné

A legszakszerűbb kísérlet - díj: Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Csongrád – Szervező: Törökné Török Ildikó

Legjobb kísérleti jegyzőkönyv - díj: Leövey-labor, Leövey Klára Gimnázium, Budapest – Szervező: Barabás Péter

Maratoni rendezvény - díj: Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium, Szombathely – Szervező: Sinkó Andrea

A legtöbb diák részvételével zajló program - díj: 3 díjat adtunk ki: Ibolya Utcai Általános Iskola, Debrecen – Szervező: Pásztorné Simon Erzsébet Rózsa Paragvári Utcai Általános Iskola, Szombathely – Szervező: Ágoston Mária Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Budakeszi – Szervező: Vass Ágnes

A legtöbb korosztályt megmozgató program - díj: Batthyány Lajos Gimnázium / Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület, Nagykanizsa – Szervező: Piriti János

A résztvevő diákokat bemutató, fotókkal illusztrált szakmai beszámoló itt olvasható.

 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.