EDÜ VOLT, EDÜ VAN, EDÜ LESZ!

Ajánlom

Ezzel a gondolattal nyitotta meg kapuit a XXVII. Erkel Diák Ünnepek, Gyulán 2017. június 1-jén. Az országos kulturális – művészeti fesztiválon és versenyen 12 kategóriában 351 középiskolás mérettette meg magát június 1-4-ig az ország minden pontjáról (Pécsről, Nyíregyházáról, Esztergomból, Miskolcról, Tatabányáról, Gyuláról, Kiskunhalas, Karcagról, Hódmezővásárhelyről, Szegedről, Békéscsabáról, Szentesről és Csongrádról).

Iskolánkat Cseri Nóra 11/F és Sprok Lilla – Koscsó Fanni 10/F osztályos diákok képviselték, akik a korábbi években elért versenyeredményeik alapján érdemelték ki azt, hogy elutazzanak Gyulára.

Nóra Tánc és mozgás kategóriában indult. Versenyprogramjának címe: Hol vagy fény? volt. Ezt a koreográfiát Nóra saját maga találta ki és külön érdekessége az volt, hogy improvizációt mutatott be, így egyszeri, megismételhetetlen előadást láthattunk tőle. Versenyprogramjával méltán vívta ki a zsűri tetszését, így 1. helyezést ért elés ezzel a produkcióval a szombati Gálaműsorba is bekerült. Lilla és Fanni kétszólamú magyarbődi (szlovák) népdalcsokorral indult a versenyen. A Népzene - népdal összevont kategóriában a Különdíjat hozhatták el a zsűri döntése alapján.

A gyulai fesztiválon – amit kétévente szerveznek meg – sok nagyszerű és érdekes élményben volt részünk, amellett hogy részt vettünk a versenyen.

A csütörtöki napunk egy része utazással, regisztrációval és a szállásunk elfoglalásával telt. Az est legjobban várt eseménye a fáklyás felvonulás volt, melyen a versenyzők, felkészítő és kísérő tanáraik, valamint a csoportsegítők is részt vettek. A fáklyás menet 1 órás séta után jutott el a gyulai várhoz, ahol a rendezvény megnyitóján vettünk részt. A nagyszabású, országos rendezvényt Gyula város polgármestere – Dr. Görgényi Ernő – nyitotta meg. A város kulcsának átadása után két koncertet is meghallgattunk a Get over it és a Fish! együttesek előadásában. A pénteki napon más versenyzőket hallgattunk meg a Kórusok és szólóénekesek versenyén. Változatos és igényes produkciókat hallottunk és volt olyan előadó, aki saját szerzeménnyel készült.

A pénteki napra a szervezők igazi különlegességgel készültek, hiszen a S.Ö.R. (Shakespeare összes röviden) című előadást nézhettük meg Kálid Artúr, Kálloy Molnár Péter és Gáspár András előadásában. A kétórás előadás igazán megnevettette a közönséget és hatalmas vastapsot kaptak az ismert színészek. Zárásképpen az Antovszki Band koncertjét élvezhettük.

Diákjaink számára a szombati nap volt a legizgalmasabb hiszen a mi versenyprogramjaink ezen a napon zajlottak a közeli Román Gimnáziumban. A két kategória egymás után került megszervezésre, így egymás produkcióit is volt alkalmunk megtekinteni. A vacsora után következett a Gálaműsor, ahova minden kategóriából egy műsorszámot válogatott be a zsűri. A Gálaműsor helyszíne az Erkel Ferenc Művelődési Központ volt és elmondhatjuk, hogy felemelő, igazán igényes 2 órás zenei/táncos/irodalmi válogatást láthattunk, hallhattunk a résztvevő középiskolás diákoktól. Az előadók között hallhattunk Petőfi Sándor verset „japán”, matematika feladatmegoldást Slam poetry előadásban. A győztes filmet is megnéztük illetve egy fergeteges és szórakoztató színpadi előadás részesei is lehettünk.

A résztvevő diákok a következő élményekkel tértek haza Csongrádra:

Sprok Lilla:

„A szombati nap délutánján léptünk fel. A színpad mögött már izgultunk és énekeltünk. Mikor kimentünk a színpadra még kicsit izgultam, de ez idővel elmúlt. Nagyon jól éreztem magam éneklés közben és imádtam a magyarbődi viseletet, ami rajtam lehetett. Nagyon nehéz volt két szólamban énekelni, de mi megoldottuk. Végül egy Különdíjjal gazdagodtunk, aminek nagyon örültünk.”

Cseri Nóra:

Az EDÜ fantasztikus élményt adott a diákoknak, színes programokkal vártak bennünket és még az is tetszett, hogy nagyon kedvesek és barátságosak voltak velünk. A fellépés egy örök élmény marad a számomra.

Az országos rendezvényen való szereplésünket többen is segítették, akiknek ezúton is köszönjük a támogatást. A 4 nap költségét iskolánk alapítványa, a Batsányi János Alapítvány támogatta, így a részvételünk anyagi vonzata jelentősen csökkent a szülők számára. Lilla és Fanni eredeti magyarbődi népviseletben léphetett fel – amit a zsűri külön ki is emelt és megdicsért. A viseletekért köszönettel tartozunk Forgó Editnek – a csongrádi Alföld néptáncegyüttes vezetőjének, hiszen a színpadi megjelenés is fontos része volt a fellépésünknek. Végül, de nem utolsósorban a szülőknek is köszönjük a támogatást, hiszen az ő háttérmunkájuk is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikeresen és zökkenőmentesen valósuljon meg felkészülésünk és szereplésünk Gyulán.

Kellemes, izgalmas és egyben fárasztó napok, hónapok után vagyunk, hiszen a felkészülésünk már hónapokkal ezelőtt megkezdődött az országos versenyre. Diákjainkra büszkék lehetünk, hiszen megmutatták, hogy miben különlegesek és tehetségesek és igazán méltó módon képviselték Csongrád városát és iskolánkat.

Az EDÜ ebben az évben is igényes, sokszínű programokkal várta a fellépőket, résztvevőket és emlékezetes napokat tudhatunk magunk mögött. A négynapos fesztiválról természetesen képeket is készítettünk, melyeket a képgalériában helyeztünk el. 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.