Kisgimis nyerte az országos online zenei vetélkedőt

Ajánlom

Az októberben indult Kodály nyomában online zenei vetélkedő középpontjában a 135 éve született és 50 éve elhunyt Kodály Zoltán és zenei öröksége állt. A kettős évforduló kapcsán a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ több intézmény szakmai együttműködésével egy háromfordulós országos vetélkedő keretében hívta közös játékra, éneklésre és alkotásra a különböző korosztályokat. Céljuk az volt, hogy minél többen megismerjék Kodály Zoltán életét, munkásságát és felkeltsék az érdeklődést művei iránt. 

A hagyományos feladatokat és a fiatalok körében is népszerű szórakoztató-kulturális elemeket ugyancsak tartalmazó játékra egyéni versenyzők és csapatok is jelentkezhettek.

A játékokban összesen több mint ezren vettek részt.

A fordulók és a közönségszavazás nyertesei a december 15-i gálán vehették át jutalmukat. Az első forduló ráhangolódás volt a Kodály-életműre, amely azoknak kedvezett, akik olvasni, kutatni és rejtvényt fejteni szeretnek. Ebben Puskás Szilvia Erzsébet, az 5. F osztály tanulója lett az egyik első helyezett.  A második fordulóban, ahol a zeneszerzés iránt fogékonyak és a szövegírói vénával rendelkezők mutathatták meg, hogyan dolgoznának át egy Kodály által gyűjtött népdalt, szintén Szilvi bizonyult a legjobbnak.

A játék fődíját is Puskás Szilvi érdemelte ki. A fődíjat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át. A győztesek mindannyian egy kulturális programokkal teli wellness hétvégét tölthetnek el Kecskeméten. Gratulálunk!

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.