Regionális anyanyelvi vetélkedő a magyar nyelv napja tiszteletére

A magyar nyelv napját november 13-án ünnepeljük emlékezve arra, hogy 1844-ben ezen a napon hozták meg a törvényt, mely a magyar nyelvet hivatalos nyelvvé, államnyelvvé emelte.

Ezt az ünnepet a szervezők egy anyanyelvi vetélkedővel tették emlékezetessé. 52 három fős csapat indult a versenyen, sok közülük határon túli középiskolából – Aradról, Óbecséről stb. – nevezett. A háromfordulós internetes versenyen játékos és nehéz feladatok tették próbára a versenyzők ügyességét és felkészültségét.

Bővebben...

Két kupa, öt dobogós helyezés és továbbjutás a nemzetközi fordulóba

Idén 18 diák képviselte iskolánkat az FLL nemzteközi robot tervezési, építési és programozási verseny debreceni fordulóján, hol 13 csapat mérkőzött meg egymással.

A 7-10. évfolyamosokból álló LegoRockers csapat két első díjat is elnyert, így a legjobb kutatás és prezentációért és a legjobb robotterv és programozásért járó kupával, és a csapatmunka 2. és összetett 3. helyezéssel térhettek haza. A 6-7. osztályosokból álló LegoKockák mind a négy kategóriában jól teljesítettek, ők az öszetett 2. helyezéssel megszerezték a továbbjutás jogát, kiemelendő a kutatás és prezentáció 2. hely és a robotjáték 2. helyezésük. 

Nagyon szoros volt a verseny, két és három pont választotta el egymástól az első három helyezett csapatot.

Bővebben...

Fit Kid EB sikerek 2016-ban

2016. október 29-30-án került megrendezésre a XIV. Fit Kid Európa Bajnokság. A rangos eseménynek ezúttal Hódmezővásárhely adott otthont. Kilenc ország, több mint négyszáz versenyzője mérette meg magát a kétnapos bajnokságon. Az első nap végén kihirdették Az Európa Nyílt Kupa eredményeit. (Akik itt dobogóra kerülnek, ugyan nem jutnak tovább a döntőbe, de méltán lehetnek büszkék arra, hogy egy körülbelül tízfős nemzetközi mezőny dobogósai lettek.) Iskolánkból két tanuló kapott bronzérmet ezen a fordulón: Kozma Bettina (10A), valamint Bede Flóra (7F).

A második napon került sor a döntőre, illetve a csapatok versenyére. Itt is sikereket arattak a csongrádiak, mind egyéniben, mind csapatban. Ötvös Fanni (7F) az V. korcsoport aranyérmese, Bede Réka (8F) a VI. korcsoport aranyérmese lett az idei Európa Bajnokságon.

Bővebben...

Mesés szereplés

2005 óta ünnepeljük Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án a magyar népmese napját. Ezt az alkalmat kötötte össze a Galli János Általános Iskola Palásti Annuskáról, a csongrádi mesegyűjtőről való hagyományos megemlékezésével, mesetúrát szerveztek a kistérség iskoláinak. A versenyt a régi belváros hagyományőrző házaiban rendezték meg, ahol a vetélkedés mellett néprajzi ismereteiket is bővíthették a tanulók. A versenyzőknek a népmesékkel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk, egy-egy feladat megoldásához nemcsak tudásukra, hanem leleményességükre, logikájukra is szükségük volt. A mesetúrán a batsányis csapat bizonyult a legjobbnak, az 1. helyezettnek járó oklevélen és könyvön kívül hatalmas élménnyel is gazdagodtak. A csapat tagjai Hekkel Zita, Szabó Bogár Lizett, Török Szabolcs volt, a versenyre Kissné Kocsis Marianna tanárnő készítette fel őket.

RoboCup 2016 Lipcse

Lipcsében 2016. június 29. és július 4-e között a RoboCup Junior verseny, Rescue Maze kategóriájában két batsányis diák, Gilicze Kristóf (11.f) és Járó Ádám (11.a) képviselhette iskolánkat és Magyarországot.

A RoboCup a robotok alkalmazásának sokféleségét felvonultató, a robotika és a mesterséges intelligencia nyílt kutatásainak legrangosabb világversenye, ahol Major (felnőtt) és Junior (primary és secondary) korosztályok ma már hat versenykategóriában mérhetik össze tudásukat.

Bővebben...

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.