Csongrádi Batsányi János Gimnázium,

A Batsányi János Gimnázium 60-80-as évek „aranycsapat” tantestületéből ismét egy kimagasló tanáregyéniség távozott: Szurgent János matematika szakos Tanár Úr életének 87. évében örökre megpihent.

Generációk sokaságát oktatta igényesen szaktárgya elsajátítására úgy, hogy alapos muníciót adva képesek legyenek helytállni az élet során rájuk háruló feladatok megoldására. Élete és tanári munkássága elválaszthatatlanul összeforrt szeretett Gimnáziumával, amelynek 1959-tól nyugdíjba vonulásáig 1991-ig volt - megszakítás nélkül - a nevelője. 

A végső búcsúzás pillanatában volt munkatársai és tanítványai nevében nagy tisztelettel és főhajtással idézem ide színes egyéniségét, felejthetetlen tanári munkáját.

Szurgent János 1931-ben Szegeden született polgári család negyedik gyermekeként, és iskolai tanulmányai is - egészen az egyetem befejezéséig - ide kötötték. Idős korában is elismeréssel emlegette középiskoláját a Piarista Gimnáziumot, és a Szegedi Egyetem nagyszerű professzorairól – különösen Szőkefalvy Nagy Béláról - is csak dicsérő szavakkal szólt. Az egyetemen szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomájának abszolválását követően 1953-ban a Szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban kezdett el tanítani. 1959-ben házasságot kötött Nagy Izabella tanárnővel, aki a Batsányi kinevezett biológia-kémia szakos tanárnője volt, ezért augusztus 1-gyel kérte áthelyezését a csongrádi Gimnáziumba. Innentől együtt dolgoztak az iskola nevelői karában, és nemcsak kiemelkedő pedagógus munkájukat, de harmonikus párkapcsolatukat is egyre több tisztelet és megbecsülés övezte.

Példás férjként mintául szolgált arra, hogy férj és feleség hogyan tud egy munkahelyen úgy együtt dolgozni, hogy a tanítás és magánélet elkülönülve ugyan, de mégis egységben valósuljon meg. Sokakkal együtt magam is követendően szép pedagógus házaspárként tekintettem rájuk.

A Batsányiban végigvitt tanári pálya több mint 30 éve alatt diákok százai kerültek ki a keze alól. Elsősorban

matematikát tanított, ezt tartotta fő profiljának. Nagyszerű felkészültsége és széles látókörű, intelligens egyénisége

biztosította azt, hogy nemcsak oktatta, de a szó nagyon szorosan vett jelentése szerint, nevelte is növendékeit. A

matematika hideg észre, logikára épülő tudományát célzatosan úgy tanította, hogy érdekes, életszerű, tanulságos

eseteket, történeteket szőtt bele. Jó kedélyű, jó humorú emberként egy-egy tréfa vagy vidám történet sem volt

idegen az óráitól. Nem volt híve a görcsös nagy akarásoknak, sokkal inkább a sziporkázó, ötleteket felsorakoztató

megoldásokra törekedett, és erre ösztönözte tanítványait is. Kiemelkedő szaktanári munkáját ő is a matematika-

fizika tagozatos oktatás bevezetésével élhette ki, sok talentumos tanulót eljuttatva országos versenyek kiemelkedő

helyezéséig. Örömét lelte a tanulókkal való foglalkozásban, a szakköri nehéz feladatokkal való közös

megbirkózásban. Sokszor úgy belefeledkezett ezekbe a „tréningekbe”, hogy az idő múlásáról nem is vett

tudomást. Őszinte örömmel vette és követte diákjai eredményeit, és figyelemmel kísérte pályájukat az érettségi

után is. Büszke volt sikeres tanítványai teljesítményére, mert joggal gondolta, hogy az alapok kiépítésében neki is

szerepe volt. Különösen szívesen emlékezett Brindza Béla volt neveltjére, aki még a negyvenet sem betöltve a

Debreceni Egyetem matematika professzora lett.

A közhiedelem úgy tartja, hogy a matematika tanárokat - nehéz tantárgyuk miatt- a diákok közül csak

kevesen zárják a szívükbe. Kollegaként magam úgy tapasztaltam, hogy ez nem egészen van így. Szurgent Tanár Urat

diákjai többsége megszerette, mert humánus, megértő-elfogadó irányítása mellett tisztelték benne a szakmáját

értő, reálisan értékelő pedagógust. Igazi klasszikus tanár-egyéniség volt, aki maximálisan igyekezett minden

ismeretet módszeresen átadni, és ezt követően szigorú elvárásai voltak, de ezt megértő szeretettel tette. A diákok

körében annak is köszönhette népszerűségét, hogy természetjáró szakosztályt vezetett a 60-as, 70-es években.

Ennek keretében járták az ország különböző tájait, szereztek személyes tapasztalatokat Magyarország szebbnél

szebb helyeiről. Volt olyan tanév a 60-as években, amikor az iskola 450 diákjából 150 tanuló tagja volt az

egyesületüknek.

Az évek múlásával magas szinten végzett szaktanári munkája és diákjai versenyeredményei nemcsak az

iskola falai között váltak ismertté, hanem a megye középiskoláiban is egyre többet hallottak róla. Az akkori világban

a szaktanárok egyik legrangosabb elismerése volt, ha valakit szakfelügyelői munka végzésével bíztak meg. Szurgent

Tanár Urat 1976-ban kérték fel erre a feladatra, amit 10 évig látott el. A megye középiskoláit összefogva az ő

feladata volt a matematika oktatás irányítása, ellenőrzése. A megtisztelő megbízatás egyben óriási felelősség és

tehertétel volt. Nagy igyekezettel, hozzáértéssel, nagyvonalú intelligenciával látta el ezt a sok utazással együtt járó

 

feladatát. Az iskola tanárai is büszkék voltak arra, hogy ebben az időben ilyen kiemelt feladat ellátására kérték fel,

mert ez az intézmény tekintélyét is növelő tényező volt.

A közéletben a városi TIT-ben vállalt sokáig szerepet: elnökségi tag, majd elnöke volt a szervezetnek. Ide

Havas Gyula bácsi (a Gimnázium egykori igazgatója) munkáját segítendő kapcsolódott be, akivel élete végéig

megértő jó barátságban álltak. A rendszerváltást követően 1990-től 1994-ig önkormányzati képviselőként vett

részt a közügyek irányításában. A jó szándékú jobbítás hitével vetette magát ebbe a szerepkörbe, és optimistán

reménykedett a gyors változásokban. Később a polgármesterek által életre hívott „Bölcsek Tanácsában” vállalt

tanácsadói feladatot, és a közmeghallgatások rendszeres jelenlévőjeként fejtette ki figyelemre méltó észrevételeit,

javaslatait. Érdeklődő, széleskörűen tájékozott, nyitott egyéniségét idős korában is megőrizve élete utolsó heteiben

is bármilyen helyi vagy tágabb kérdésről volt megalapozott véleménye. Távozásával szegényebbek lettünk, mert az

ő álláspontjában időnként egy távoli kor szűrőjén áttört tapasztalat, életérzés villant meg, amit csak az tud

hitelesen közvetíteni, aki azt meg is élte.

Példa értékű munkájáért több elismerésben volt része. Kiemelt jutalmazásai mellett 1984-ben „Kiváló

munkáért” miniszteri elismerésben, 1997-ben „Pedagógiai díj”-ban, 2003-ban Pro Urbe elismerésben részesült.

2012-ben a Batsányi Pro Scola –díját kapta meg.

Szurgent Tanár Úr neve kitörölhetetlenül bevésődött a Gimnázium és a város történetébe. Egy nagy

generáció tagjaként fejezte be azt a pályát, amelyre az utódok büszkén nézhetnek vissza, és amelyből példát

meríthetnek a ma iskolája és közélete számára.

 

Fábián György, nyug. gimn. ig.