SZÉTV DÖNTŐ 2013 - GYŐR

Ajánlom

 

A vendéglátás- idegenforgalom alapismeretek tantárgyból 9 tanuló nevezett a Szakmacsoportos szakmai előkészítő Érettségi Tantárgyak Versenyére. Az elődöntő 2013. február 20-án volt, az eredményeket március közepén tették közzé a  versenyhez kapcsolódó honlapon.

Versenyzőink közül 6 tanuló jutott be az ország legjobb 30 helyezettje közé: Csenki Barbara, Erdélyi Eszter, Baranyi Lilla, Sebők Petra, Bartók Gábor, Pölös Tamás, a 12.C osztályból.

Az országos döntőt 2013. április 11-12-én rendezték Győrben. Minden szakmacsoportból a legjobb 30 diák vehetett részt a versenyen.

 

Több helyszínen bonyolították a versenyt, vendéglátás - idegenforgalomból a Lukács Sándor Szakközépiskolában mérték össze tudásukat a résztvevők.

Az első nap délután 3 órás írásbeli feladatlapot kellett megoldani vendéglátás és turizmus, szállodaismeret, és marketing témakörökben.

Másnap reggel 8 órától szóbeli vizsgák következtek. Délelőtt és délután is azonos tételből hallgatott meg mindenkit a vizsgabizottság, így össze tudták hasonlítani, ki mit tud mélyebben, gyakorlatorientáltabban bemutatni.

A végleges eredményekről ezen a héten értesítették a versenyzők iskoláit.

Vendéglátás-idegenforgalom:

                                          Baranyi Lilla Eszter országos 15. helyezés

 

                                          Sebők Petra országos 23. helyezés

                                          Erdélyi Eszter országos 24. helyezés

                                          Csenki Barbara országos 25. helyezés

                                          Bartók Gábor országos 26. helyezés

                                            

Oktatási alapismeretek:

                                   Balogh Georgina országos 19. helyezés

                                   Vincze Viktória országos 27. helyezés

 

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak.

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.