Lehetséges a mentőexpedíció?


Iskolánk a 2017/18-as tanévben sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő finanszírozásában az Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetett, "A matematikai, a természettudományos, a technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben" támogatására kiírt pályázaton.
Az NTP-MTTD-17-0280 azonosítószámon nyilvántartott projektünk címe: "Lehetséges a Mentőexpedíció? "
Célul tűztük, hogy reál érdeklődésű középiskolások számára tudományos témákban való elmélyülésre alkalmas kihívást hirdessünk, kiindulásképpen egy közös filmélményt tekintettünk.
Négy különböző szakköri területet választottunk: biológia, fizika, kémia valamint számítógépes méréstechnika.
BJG PET hajó
A gimnázium öt tanulója ,Nagy Miklós, Jakab István 11.A, Góg Márk, Ferenczi Lajos Szabolcs és
Fenntarthatósági témahét a BJG-ben
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma immár harmadik alkalommal hirdette meg a Fenntarthatósági Témahetet. A rendezvénysorozat 2018. április 23-27. között kerül megrendezésre. A program célja a Föld Napja üzenetének, a fenntarthatóságnak széles körű elterjesztése iskolai keretek között. A programsorozat sikerét jelzi, hogy több mint 1500 iskola regisztrált a Témahétre.
Polak, Wegier, dwa bratanki!
Biztosan sokan ismerik ezt a szólást a legendás lengyel-magyar barátságról. A 6F és a 9B németes csoportjának tanulói a 2017/2018-as tanév második félévében egy német nyelvű lengyel-magyar projektben vettek részt. A projekt lengyel résztvevői Belchatow (Csongrád testvérvárosa) egyik középiskolájának tanulói voltak, akik szintén tanulnak németül. 2 évvel ezelőtt a két iskola diákjai már felvették a kapcsolatot egymással, a 2015/2016-os tanévben egy hasonló projekt keretében bemutatták egymásnak városukat.
BJG TV negyedik adása









