Fenntarthatósági témahét a BJG-ben

Ajánlom

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma immár harmadik alkalommal hirdette meg a Fenntarthatósági Témahetet. A rendezvénysorozat 2018. április 23-27. között kerül megrendezésre. A program célja a Föld Napja üzenetének, a fenntarthatóságnak széles körű elterjesztése iskolai keretek között. A programsorozat sikerét jelzi, hogy több mint 1500 iskola regisztrált a Témahétre. 

Az esemény fővédnöke Áder János köztársasági elnök úr.

A Csongrádi Batsányi János Gimnázium is csatlakozott a Témahéthez. Ezen a héten a témával kapcsolatos tanórák, gyakorlati foglalkozások mellett az iskolai kiskert került átépítésre, kibővítésre.

Az ereszcsatorna cseréje miatt a raklapkertet szét kellett bontani. Sajnos annyira elkorhadtak a raklapok, hogy azokat már nem tudtuk újra felhasználni. Az udvar hátsó része az elmúlt évben megújult, így a kiskert méretét tovább tudtuk növelni. Továbbra is magasított ágyásokat szerettünk volna kivitelezni, de már nem raklapok segítségével. Ágyásszegélynek deszkákat használtunk fel. A deszkák lefestése után három darab 5 méter hosszú és 1 méter széles kereteket készítettünk a deszkákból. Az ágyások elhelyezése után termőfölddel töltötték fel az 5. és 6. osztályos diákok, majd az ágyások közé zúzottkövet terítettek. Az összehangolt munkának köszönhetően pénteken reggel a diákok elpalántálták a növényeket: paprika, karalábé, saláta, zeller, paradicsom került az új kiskertünkbe.

A „Fenntarthatóság hete” rendezvényen belül iskolánkban a „Modern tudás, menő iskola” projekt keretében „Biofizika – környezetfizika” témahét zajlott, ahol a diákok a természettudományos tantárgyi tanórákon és szakköri órákon, osztályteremben vagy terepen környezetvédelmi szempontok alapján dolgozták fel a tananyagot.

A tanórákon változatos, diákcentrikus, a modern tudáshoz vezető pedagógiai módszerekkel igyekeztek a természettudományok képviselői diákjaikat ösztönözni a Föld nevű bolygó megmentésére, amelynek egyik célja, hogy szellemében hozzájáruljunk egy kicsit az emberiség jelenlegi társadalmi, szociális, gazdasági, ökológia és kulturális fejlődésének fenntarthatóságához.

Tábori Leventéné tanárnő biológia óráin a levegőszennyezés, a globális felmelegedés, a savas esők által okozott problémák kerültek feldolgozásra. Cseri Gáborné tanárnő földrajz és természetismeret óráin az üvegházhatás élővilágra kifejtett káros hatásairól, az éghajlati övezetekről és a globális környezetvédelmi problémákról, a fosszilis és a megújuló energiaforrásokról tanultak a diákok. Tábori Levente tanár úr kémia óráin a kémia nagy felfedezései és a környezetszennyezés kapcsolta, az energiaforrások változása a XX.-XXI. században, illetve a PET-palackok eltüntetése a tengerektől témakörök kerültek megbeszélésre.

Törökné Török Ildikó tanárnő fizika tanóráin a diákok a környezetvédelem és a fizika kapcsolatával ismerkedtek, laboratóriumban és terepen  a levegő, a víz, a talaj paramétereit mérték modern mérőműszerekkel mint például a levegő páratartalmát, hőmérsékeltét, a fényintenzitást, a háttérsugárzásból származó radiokativitás értékét. Megemlékeztek a csernobili atomerőmű-katasztrófáról, amelyet tudományos cikkek és egykori újságcikkek, jelentések feldolgozásával, dokumentumfilmek  megtekintésével dolgoztak fel.

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.