Megyei könyvtárhasználati verseny

Ajánlom

Ebben a tanévben is lelkesen részt vettünk a könyvtárhasználati versenyen, amelyet  2013. április 19-én Szegeden   rendeztek meg.  A téma: "Magyar táj, magyar ecsettel" címmel volt meghirdetve. A kiválasztott alkotók: nemzeti költőnk Petőfi Sándor, aki  190 évvel ezelőtt született, és a tragikus sorsú szegedi költő,  Juhász Gyula, aki 130 évvel ezelőtt született. Mindekttőre emlékeztünk ezen a szép meleg áprilisi napon.

 Az előzetes kiértesítésben két feladatot kellett készíteni a csapatnak.  Az egyik feladat egy krónika elkészítése mindkét költőnkről a megadott szempontok szerint, valamint egy-egy versük elszavalása a zsűri és a többi versenyző előtt.  A csapat tagjai Korpa Roxána, Szabó Evelin és Tarr Dóra 10. B osztályos tanulók elkészítették a szép és figyelemfelkeltő krónikát, és a zsűri választása alapján Tarr Dóra szépen elszavalta Juhász Gyula: Rabság című versét.  Délelőtt 10 órától 12 óráig versenyezett a 10 csapat, kilenc könyvtári feladat várt rájuk a délelőtt folyamán. Voltak könnyebb és nehezebb feladatok, csapatunk próbálta a legjobb tudása szerint megoldani a feladatokat, mindvégig tartottuk a harmadik-negyedik helyet.  Szoros volt a mezőny, végül is a III. kategóriában a negyedik helyet szereztük meg alig 10 pont lemaradással. Minden csapattag egy emléklapot kapott ezen a versenyen. Tanulóink, akik elsőre vettek részt ezen a versenyen, sok tapasztalattal és élménnyel lettek gazdagabbak ezen a napon. Köszönjük, hogy a szegedi Arany János Általános Iskola fogadta a versenyzőket és rendelkezésükre bocsátotta délelőtt az iskolai könyvtárukat, az iskolai könyvtáros tanár Sánta Ildikó lelkiismeretes szervezését és a zsűritagok néha nem könnyű döntését ezen a versenyen.

Egy kis ízelítő a feladatokból:

A zsűri nem arra volt kíváncsi, hogy a net segítségével  minél előbb megtalálja a csapat az adott kérdésre a választ, hanem arra, hogy a könyvtárban a kézikönyvek, segédkönyvek segítségével  jusson el a feladatok  megoldásához.  A könyvtárban való jártaság nagy előny volt számukra,  nem  volt idegen az az állomány sem, mert a mi könyvtárunk kézikönyveit ott is fellelték a polcokon a versenyző diákjaink és bátran mozogtak, keresgéltek, tudták használni az idegen könyvtár állományát egy-egy megoldáshoz. 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.