Benvenuti a Venezia- Üdvözöllek Velencében

Ajánlom

Iskolánk tanulói egy csodálatos kiránduláson vehettek részt Mészárosné Surányi Olga tanárnő  szervezésének köszönhetően. Sok jelenlegi és volt batsányis diákot érdekelt  ez  az olaszországi kiruccanás, melynek során megnézhettük a híres velencei karnevált.

Február 28-án indultunk és a mintegy 15 órás út után, kicsit fáradtan, de annál nagyobb lelkesedéssel érkeztünk meg a Velence melletti Punta Sabbione nevű parkolóba. Innen vaporettóval folytattuk utunkat  a „lagúnák városába.”

Végre Velencében lehettünk, ebben a csodálatos, különleges városban, amiről annyi mindent hallottunk, olvastunk! Hatalmas tömeg várta az odalátogatókat, szinte mindenütt vidám turistákkal találkozhattunk. 

Útközben rengeteg, különböző korokat idéző jelmezes, maszkos olaszt is láthattunk. Ők különleges színfoltjai voltak ennek az egész karneváli forgatagnak.

Programunk városnézéssel kezdődött. Délelőtt végigjártuk a leghíresebb műemlékeket. Láthattuk többek között a Dózse Palotát, a Szent Márk Teret a Szent Márk Bazilikával, a Sóhajok hídját, a Rialto hidat. Érdekes volt mindazt élőben látni, amit eddig csak   könyvekből ismertünk. Ezt követően bejártuk Velence minden szegletét, megfigyelhettünk egy vízre épített különlegesen vonzó várost, amely valamikor Európa egyik legerősebb városállama volt. Jó volt bejárni a szűk kis utcákat, csodálni az évszázadok alatt felépült, különböző korokat idéző palotákat, megfigyelni a kecses gondolákat. Igazán szép élményekben volt részünk.

 Mindeközben isteni finom pizzát ettünk, még életemben nem ettem ilyen finom és ízletes pizzát. Az olaszok rendkívül aranyosak és segítőkészek voltak, ha valahol elakadtam a nyelv használata során, máris segítettek, bátorítottak..

Furcsa volt látni  és tapasztalni, hogy nincsenek rendesen betonozott utcák.. Idővel megszoktuk, hogy víz van mindenhol, pláne, ha esik. Sajnos esőben is volt részünk, hiszen a délelőtti napsütés után, szinte egyfolytában esett.

Azonban,  Velence  az eső ellenére is  gyönyörű volt. Nagyon megszerettem,jó, hogy láthattam,  szívesen elmennék máskor is.  Aki csak tud, menjen el Velencébe és élvezze ennek a különleges  városnak minden  szépségét, mert egyedülállóan varázslatos! Érdemes megnézni!

Nagy Andrea 9.A

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.