Festival d’Italiano

Ajánlom

Március 28-án és 29-én lehetőségünk volt részt venni a negyvenedik alkalommal megrendezett országos Olasz Fesztiválon,  a Festival d’Italiano-n. Ebben az évben a budapesti Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskolában került megrendezésre ez a jókedvű  olasz verseny. Mintegy 850 diák határozott úgy, az ország különböző középiskolájából, hogy megméretteti magát olasz nyelven, és eljön erre a jó hangulatú Festival d’Italiano-ra.

A batsányis diákok többféle kategóriában  neveztek. Volt közöttünk olyan, aki olaszul mondott verset, volt olyan, aki énekelt, és olyanok is, akik a kultúrtörténeti vetélkedőn szerepeltek eredményesen. A verseny során minden kategóriában csak az első három helyezettet díjazták. Habár közülünk senki nem kapott díjat, azonban mindannyian felejthetetlen élményeket nyertünk. 

Pénteken, az első nap végén, a verseny izgalmai után, egy fogadáson láttak vendégül a házigazda iskola tanulói és tanárai mindenkit. A sok, finom étel, ital mellett jó volt beszélgetni más iskolák diákjaival. A következő nap délelőtt is folytatódott  a verseny. Szombaton volt szerencsénk megnézni a csoportos ének kategóriában indult versenyzők hangulatos előadásait. Igazán szép produkciókat láthattunk. Kora délután eredmény hirdetéssel zárult a két nap, majd visszaindultunk és estére már haza is értünk.

Mindannyian  rengeteg új tapasztalattal gazdagodtunk ez alatt a két nap alatt. Jó, hogy képviselhettük Iskolánkat, jól éreztük magunkat, jó, hogy az olaszosok nagy családjához tartozunk!

Forgó Ilona 11.F

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.