Rembrandt és kora mostantól bennünk is él

Ajánlom

Iskolánk olasz nyelvet tanuló diákjai január 29-én megnézték a Szépművészeti Múzeumban megrendezett Rembrandt és a holland arany évszázad festészete címet viselő kiállítást.

E nem mindennapi tárlaton Rembrandt 20 remekműve mellett, csaknem 100 festő, mintegy 170 alkotását tekinthettük meg. Egy különleges, az 1600-as évek holland művészetét bemutató, átfogó kiállításon lehettünk és bepillanthattunk a mintegy két évszázadot felölelő barokk érzésvilágába is.

A 2013-as Caravaggiótól Canalettóig című kiállítás után most ugyanezen időszak holland gyűjteményét élvezhettük. Alkalmunk volt összehasonlítani ugyanazon periódus kétfajta szemléletét, festői látásmódját, érzés és gondolatvilágát.

Ez alkalommal hét szekción gyönyörködhettünk a képekben.

Az elsőben a történelmi háttérrel foglalkozó alkotások kaptak helyet.

A második rész a portréfestészeté volt, a harmadikban dús pompa-csendéleteket szemlélhettünk.

A negyedik szekció a vallással foglalkozott, az ötödikben láthattuk azt a néhány Rembrandt képet, melyet már jól ismertünk eddig különböző könyvek oldalairól . Most jó volt élőben látni ennek a finom ecsetvonásokkal és sok-sok érzelemmel dolgozó művésznek az alkotásait.

Egyebek mellett megcsodálhattuk egyik jól ismert Önarcképét is, melyet a firenzei Uffiziből hoztak Budapestre. Egyébként e képeket a legkiemelkedőbb magángyűjtők és múzeumok, mint a New York-i Metropolitan, a párizsi Louvre, a londoni National Gallery, a firenzei Uffizi vagy a madridi Prado, adták kölcsön a Szépművészetinek. Köszönet értük.

A hatodik szobában a városi élet jelent meg, míg a kiállítás gyönyörű tájképekkel zárult. Jó volt a barokk festészettel ismét találkozni, ismét szép és különleges élménnyel lettünk gazdagabbak.

Ez az impozáns és szemmel láthatólag sokakat vonzó kiállítás Baán László főigazgató és Ember Ildikó kurátor, a 17. századi holland festészet nemzetközileg elismert kutatójának közös sikere.

Mészárosné Surányi Olga

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.