Batsányisok a Szent Mihály-napi Forgatagon

Ajánlom

2012. szeptember 29-én iskolánkból két osztály vehetett részt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rendezett Szent Mihály-napi Forgatagon Bíró Edit tanárnő és Széll Gábor tanár úr vezetésével. Ezen a napon került felavatásra a Nemzeti Összetartozás Emlékműve, amelyet Matl Péter kárpátaljai szobrászművész készített.

A 7 méter magas faragott mészkőoszlop tetején a magyar eredetmondák mitologikus madara, egy kitárt szárnyú, 210 cm magas bronz turulmadár áll, amely kardot tart a karmai között. Az oszlopon tarcali tarsolylemez szirommintáinak magjai formázzák a történelmi Magyarország 64 vármegyéjének egykori címereit bronzból.

Az avatási ünnepség díszvendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. Az ünnepi műsorban olyan neves művészek és zenészek léptek fel, mint a Magyar Állami Népi Együttes és a Komorán zenekar.

 

Délután a skanzenben programokkal várták a látogatókat, akik kipróbálhatták a préselés folyamatát, kóstolhattak szőlőt és mustot. Ezen a napon tartották az Iparosok Napját is, felidézve az egykori Mihály-napi vásárok hangulatát. A skanzenben megfigyelhettük a kisiparos és kézműves mestereket munka közben, majd a pásztorvirtust bemutató életkép idézte meg a középkori magyarok mindennapjait.

 

Sarusi Fanni, Mészáros Nóra 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.