Kossuth magyarittabei visszatérése

Ajánlom

Csaknem egy év várakozás után, 2016. március 15-ére elkészült és ismét felavatták Kossuth magyarittabei szobrát, amely 111 évig a bánáti központi megemlékezések helyszínét jelentette, mígnem 2015 húsvétján ismeretlen tettesek ellopták a református templom elől. Az ünnepségen a Batsányi-gimnáziumot Losoncziné Szentandrási Erzsébet nyugalmazott tanár és Kiss Attila intézményvezető képviselte, a diákok nevében Bodor Ivett, Székely Antónia Réka és Vígvári Tímea koszorúzott, de velünk tartott Gavlik István, a Kossuth Szövetség örökös elnöke is.

Horvay János bronzból készült alkotása 1904-ben közadakozásból készült el, de amikor 1918-ban egy bevonuló szerb katona szívtájékon lőtte és lelökte a talapzatról, a helyiek a református templomban rejtették el, és csak 1941-ben állították fel újra eredeti helyén. Az emlékműnél 1990 óta szerveztek koszorúzásokat, a gimnázium 1998-ban vette fel a kapcsolatot a helyi közösséget vezető Marton Károly református lelkésszel, 2015 áprilisában, a szobor eltűnése után néhány héttel pedig ismét kirándulást szerveztünk Magyarittabére.

A település tanácsa már 2015 tavaszán döntött arról, hogy ha nem kerül elő a Kossuth-szobor, akkor kezdeményezik egy új felállítását. Az új mellszobor Horvay János által egy évvel később, 1905-ben készített soltvadkerti szobra alapján készült Biacsi Karolina kőszobrász-restaurátor és Csikós János öntőmester vezetésével. A munkálatok során nagy segítséget jelentett a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és Soltvadkert önkormányzatának támogatása, amely a határon túli és az anyaországi magyarság összefogását is jelképezi.

Az eseményen magas rangú egyházi méltóságok és állami tisztségviselők is jelen voltak, többek között Szabó István püspök, a magyarországi Református Egyházi Zsinat elnöke, Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete, Petes Béla, Magyarittabé tanácselnöke, Font Sándor, a Magyar Országgyűlés képviselője, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Temerini Ferenc, Soltvadkert alpolgármestere és Hajnal Jenő, az MNT elnöke. 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.