Üzemlátogatás a Zwack Pálinka Manufaktúrában Kecskeméten

Ajánlom

 Az idegenforgalmi szakközépiskolás tanulók tanulmányaik során megismerkednek a magyar gasztronómia remekeivel. Ezek között találhatjuk italaink közül a pálinkát is.

A pálinka, Hungarikum, erjesztett gyümölcsök lepárlásával készülő gyümölcspárlatok hagyományos, magyar fajtája. Leggyakoribb alapanyaga a szilva, a körte, az alma, a kajszibarack, a cseresznye, a szőlőtörköly és az eper. Csak Magyarországon termett gyümölcsből készülhet.

A 11.C emelt szakmai csoportja 2012. november 12-én délután ellátogatott a kecskeméti Zwack Pálinka Manufaktúrába.

Kirándulásunk alkalmával először a régi főzde épületét tekintettük meg, amely a XX. század elején épült, ma ipartörténeti emlék. Itt egy promóciós filmet vetítettek nekünk a Zwack család történetéről, az Unicumról, és a pálinka készítéséről.

Az új üzemcsarnokban, amely 1995-96. között épült, láthattuk a pálinkafőzés folyamatát a gyümölcs válogatásától, erjesztés után a lepárlásig, majd az érlelésig. Gyönyörű fahordókban kapja meg végső aromáját, és színét a pálinka.

A palackozó üzemben éppen a 0,2 l-es mini Unicum kézi töltése, és címkézése történt. Kis szériában készülnek ezek az italok, ezért is különlegesek a Zwack Unicumok és Pálinkák.

A „túra” végén az ajándékboltban a vitrinekben láthattuk a teljes kínálatot, a Fütyülős Barack Pálinkától egészen a legújabb Zwack Szilvás Unicum-ig.

Sok érdekes dolgot tudhattunk meg erről a valóban nemes italról, azt is, hogy a pálinkának lelke vansmiley

 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.