Egész napos logikai kaland a Gellért-hegyen

Ajánlom

A Matematika Összeköt Egyesület idén tizedik alkalommal rendezte meg május 14-én vasárnap a Gellért-hegyen a Medve Szabadtéri Matekversenyt, amelyen az 5-12. évfolyamos diákok, valamint tanárok, és vállalkozó kedvű felnőttek is indulhatnak. Iskolánk tanulóival hatodszor vettünk részt ezen a rendezvényen. 

A versenysorozat a fesztiválok hangulatát kombinálja a tanulmányi versenyekével, és igazi közösségi élménnyé varázsolja a matematika és a logika világát. 

A csapatok a különböző nehézségű feladatsort oldanak meg aszerint, hogy mely kategóriában (Medvebocs (5-6. évf.), Kismedve (7-8. évf.), Nagymedve (9-10. évf.), Jegesmedve (11-12. évf.)) indultak. A felnőttek számára hirdetett Ursa Major nevű kategóriában tanári csapatunk indult: Blázsik Tünde, Bujáki Olga és Hekkelné Zsíros Ildikó kísérő tanárnők is versenyeztek. Diákjaink számára nagy élményt nyújtó rendezvényről van szó, vannak köztük visszatérő versenyzők, akik sokadik alkalommal jöttek el, és mérettették meg magukat. Az időjárás kedvező, napos volt, így a feladatok megoldása közben a hegyen barangolva gyönyörködhettünk a Duna, és az alattunk elterülő város látványában. 

  

Hasznosnak tartjuk, hogy a versenyzők a szabadban mozgással töltsék a napot, és eközben nem csak a logikai, matematikai kompetenciáik fejlődjenek, hanem egy remek kirándulás keretében az egészséges életmódra nevelés és az együttműködési képességek fejlesztése is megvalósuljon.

Mivel 18 csapatunk (több mint 50 fő) négy és fél óra alatt a hegyen összesen 72 810 métert tett meg, ezért azt gondoljuk, hogy ezt a célunkat sikerült megvalósítani. A gyerekek mindeközben kommunikáltak, együtt gondolkodtak, térképen tájékozódtak, állomásról állomásra újabb probléma megoldásán dolgoztak játékos formában. Négy csapatunk arany, tizenkét csapatunk ezüst, és két csapatunk bronz minősítést kapott a feladatmegoldások, a megtett utak és a menetidők alapján.

A versenyen készült képekből néhányat csatoltunk, a többit az érdeklődők megtekinthetik iskolánk honlapján a Galériában. 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.