IoT tábor a Szegedi Tudományegyetemen

Ajánlom

A Szegedi Tudományegyetem TTIK Informatikai Intézet IoT élménynapjaira kaptak meghívást diákjaink.

A kétnapos tehetséggondozó táborban nyolc bonyhádi és nyolc csongrádi diák vett részt kísérő tanáraikkal együtt, a programot a tanszék munkatársai és egyetemisták (köztük iskolánk nem régen érettségizett  diákja, Bálint Karola) valósították meg.

A program nagyon változatos volt. Legelőször az NNG Kft.  irodájába látogattunk (további fotók), ahol beszélgethettünk Fritz Zsomborral a szegedi iroda vezetőjével és kollégáival. Ebéd után következett az IoT labor, az Egyetem Informatikai Intézetében Dombi József Dániel vezetésével a Rasberry Pi-vel való ismerkedés, programozás volt a téma (további fotók). 16 órától lazításként, és a következő nap egyik előadásának bemenő adataihoz szükséges barátságos pingpong meccsek és sakk partik zajlottak.

Ez az időszak alkalmas volt további elmélyülésre a programozásban, kötetlen beszélgetésre az egyetem oktatóival, hallgatóival (további fotók). A rendezvényre ellátogatott Németh Tamás és Csendes Tibor az intézet vezetője is.

Másnap látogatást tettünk a képfeldolgozó és a műszaki informatika laborokban (képek1, képek2). Németh Gábor előadása és gyakorlati bemutatója alapján megérthettük a térbeli látás és a 3D kamera működési elvét (segédanyag), láthattunk 3D szkennert is használat közben. Vadai Gergely és Schäffer László irányításával kipróbálhattuk a programozható robotkart, és a vezérelt gyártósort. Az Irinyi kabinetben London András  könnyed matekos- vizualizációs előadás tartott az előző esti pingpong és sakk eredményekből. 

 

Ebéd után látogatást tettünk az Epam szegedi székházában is, ahol Bánszki Gábor mutatta be az itt dolgozó informatikusok munkáját. Néhány laborban csoportbontásban, más helyeken a bonyhádi gimnázium tanulóival közösen vettünk részt a programokon. A diákok az egyetemmel  ismerkedve egymásról is egyre többet megtudtak. Az informatikai cégeknél és az egyetemi laborokban tett látogatások során is hasznos volt, hogy más előzetes tapasztalattal rendelkező diákokkal közös volt a beszélgetés, mert így a feltett kérédések is széleseb területet fogtak át. Szinte mindegyik helyen megerősítést nyert az  is, hogy mennyire fontos az angol nyelvtudás.

Megyeri Edit tizedik évfolyamos földrajz informatika tagozatos diákunk így összegezte a két nap, számára legfontosabb tapasztalatait:

Jó volt ez a két nap, mert több lehetőséget ismerhetek meg az informatikán belül, és így a következő években könnyebben ki tudom választani azt, ami a legjobban érdekel.

Az NNG-ben tett látogatás azért tetszett, mert beleláthattunk egy magyar szakemberek által alapított és világhírűvé vált informatikai cég működésébe, felépítésébe. 

 

A legérdekesebb program számomra az SZTE képfeldolgozó laboratóriumának bemutatása volt, mert a mesterséges intelligenciához kapcsolódó technikát ismerhettem meg.

Dávid Klaudia is hasznos tapasztalatokat gyűjtött a  táborban:

Legjobban tetszett az első délután az egyetemen, ahol gyakorlati dolgokat csinálhattunk. Raspberry Pi-m van itthon is, ezért maga az eszköz nem volt ismeretlen számomra, de a foglalkozás adott néhány ötletet, hogy hogyan használjam másképpen itthon. A gráfokról szóló előadás nagyon érdekes volt, mert  az informatika és a matematika kapcsolatát kiemelte, az itt hallottaknak már a középiskolai tanulmányaim alatt is hasznát vehetem.

Vendégei voltunk az egyetemnek, nem csak a programok voltak számunkra ingyenesek, hanem utazásunkat és az étkezést-szállást is térítésmentesen biztosították számunkra, a program szervezője és kapcsolattartója Dombi Krisztina volt.

A résztvevő batsányis diákok ezévi informatika tanulmányi munkájuk, szakköri és versenyeredményeik és az önkéntesség elve alapján kerültek kiválasztásra:

Tóth Máté (6.f), Barta Ádám, Kiss Dávid, Kiss Máté (7.f),Horváth Chiara (10.f), Dávid Klaudia, Jakab István, Megyeri Edit (10.a), a csoportot Gilicze Tamás tanár úr kísérte.

 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.