Sudoku verseny, döntő

Ajánlom

Ebben az évben a Batsányi ad helyet ennek az izgalmas versenynek.

A megye 31 általános iskolája vett részt az első három fordulóban, a döntőbe csaknem kétszáz, logikusan gondolkodó diák jutott be.

Igen, logikáról, számokról és egyben versenyről is szól ez a játék.

 A játék ötlete Leonard Euler matematikustól ered, aki a XVIII. században élt Svájcban, és akkor ezt még "latin négyzetnek" nevezték. Ekkor még betűkkel játszották, ezeket kellett a cellákba beírni az ismert szabály alapján. A játék mai formáját Howard Gams amerikai építész találta ki 1979-ben. A játék ezek után került Japánba, itt kapta a mai nevét: Suuji wa dokushin ni kagiru, azaz a „számok csak egyszer szerepelhetnek”.

Manapság a sudokunak több változata ismeretes, érdekesebbnél érdekesebb fejtörőket jelentve kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Most itt Csongrád megye északi csücskében találkoznak a megye legjobbjai, hogy eldöntsék, ki tudja a táblázatot a leggyorsabban, hibátlanul kitölteni.

Versenyzőink 13 település, Ásotthalom, Bokros, Csengele, Csongrád, Deszk, Felgyő, Forráskút, Makó, Mórahalom, Pitvaros, Szeged, Székkutas, Tömörkény iskoláiból érkeznek.

 

Versenyszabályzat

A verseny három levelező fordulóból és a döntőből áll.

A döntőbe azok jutnak be, akik mindhárom fordulót hibátlanul teljesítették.  A döntő két részből áll: egy 15 perces „bemelegítőből” és egy időre menő feladatból. A bemelegítő helyes kitöltése azért fontos, mert holtverseny esetén ezt az eredményt is figyelembe vesszük.

A verseny győztese az lesz, aki legrövidebb idő alatt hibátlanul tölti ki a 9x9-es táblázatot.

A további helyezéseket is a hibátlan, időrendben egymást követő megoldások adják.

A dobogós helyezettek oklevelet és tárgyjutalmakat, a 4., 5., és 6. helyezettek oklevelet kapnak.

A verseny hivatalos végeredménye, teljes sorrendje az iskola honlapján lesz látható, várhatóan a versenyt követő egy héten belül.

 

A versenynap programja:

Az iskola már 8.30-tól nyitva lesz, és a regisztrációt követően több programot is ajánlunk a várakozó versenyzőknek és kísérőiknek.

 

8:30-9:55

Regisztráció

9:55

Gyülekező az aulában

10:00

Versenyzők köszöntése

10:10

Verseny kezdete

11:20

Eredményhirdetés

 

Az alábbi foglalkozások, bemutatók a verseny ideje alatt iskolánkban látogathatók:

 

9:00-11:00

Kézműves foglalkozások

 

Természettudományos kísérletek kicsiknek és nagyoknak

 

Logikai és más érdekes játékok

 

Mozaweb: Hogy élmény legyen a tanulás….

 

Lego robotok bemutató

 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.