Egészségnap 2013

Ajánlom

2013. október 19-én vidám egészségnap zajlott az iskolában. Sokféle, az egészséges életmódhoz kapcsolódó elméleti és gyakorlati feladattal kellett a csapatoknak megbirkózniuk, tanácsokat kaptak a tesiórai sportsérülések ellátásához és a helyes fogápoláshoz, de lehetőség nyílt a vérnyomás, a testtömeg-index, és a vércukorszint mérésére valamint igény szerinti kapcsolódó tanácsadásra. A szokásos kerékpáros ügyességi verseny mellett Banka Roxánával  zumbázhattak a diákok, és kosárlabdában is bizonyíthatták ügyességüket. Az elméleti jártasságot kvízek, tesztek, villámkérdések mérték. Képfelismerés, puzzle a sportban való jártasságot, a rajzfeladat kreativitást igényelt a csapatoktól. A kreatív osztályfényképek galériánkban tekinthetők meg.

Az egészségnappal párhuzamosan egy másik rendezvényen is részt vehettek diákjaink. Sarkadi-Szabó Zoltán vak fiatalember tartott bemutatót arról, hogy sorstársaikkal hogyan igazodnak el a világban. Hogyan használják az írógépet, számítógépet, telefont. Sokan most találkoztak először a Braille írással. Akik részt vettek a bemutatón, azok nagy élménynek tartották. Bízunk benne, hogy sok diáknak segített ez a rendezvény, hogy megtanulják elfogadni a másságot, megérteni a fogyatékkal élők helyzetét és lehetőségeit.

A pontszámok alapján az  egészségnap  első helyezettje az 12.F osztály, második a 11.F osztály,  harmadik helyen pedig a 7.F osztály végzett.

A tizenkilenc volt e nap kulcsszáma, hiszen az október 19-i egészségnapon 19 osztály vett részt a versenyben, és az alábbi 19 állomáson kellett bizonyítaniuk a csapatoknak:

  1. Könyvtárhasználati feladat egészséges életmód témában
  2. Tesiórai sportsérülések, elsősegély nyújtási feladatok
  3. Vérnyomásmérés, vércukorszintmérés, testtömegindex, tanácsadás
  4. Zumba
  5. Káros szenvedélyek
  6. Mit tudsz a vitaminokról?
  7. Helyes fogápolás
  8. Képfelismerés projektorral
  9. Bekötött szemmel fűszerek felismerése illat alapján
  10. Londoni olimpia versenyzők - puzzle - képfelismerés és eredményeik felsorolása
  11. Miért hasznos a testmozgás? A sportolás előnyei esetleg hátrányai, TOTO
  12. Gyógynövények, gyógyteák, egészséges életmód
  13. Matematikai feladatok - a megfejtés egy telefonszám, amely hívással ellenőrizhető ( a helyszínen csörög)
  14. Kvízpart - számítógépes teszt egészséges életmód témában
  15. Kreatív osztályfénykép készítése
  16. Rajz - egészséges életmód témában
  17. Egészséges táplálkozás
  18. Kerékpáros" lassúsági" verseny
  19. Ügyességi feladatok kosárlabdával

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.