Nyílt nap a Csongrádi Rendőrkapitányságon

Ajánlom

2014. április 30-án a Csongrádi Rendőrkapitányság városi nyílt napot szervezett diákjainknak, akik betekintést nyerhettek a rendőrök mindennapi életébe és bemutatót is láthattak rendőrkutyák részvételével.

A délelőtt folyamán több óvodából és iskolából vettek részt diákok ezen az eseményen, mely egyszerre volt izgalmas és tanulságos is.

A bemutatók során érdekes információkat hallhattunk a kiképzésekről, illetve különböző szabályszegésekről és azok megakadályozásáról. Lehetőségünk volt igazi cellákban tartózkodni, előadásokat hallgatni a bűntényekről illetve ki is próbálhattuk a különböző pajzsokat. Ujjlenyomatot is vettek néhány diákról, ami szintén különleges élmény volt.

Lebilincselő :-) volt ez a nap a szó szoros értelmében is, hiszen néhány diák azt is kipróbálta, milyen bilincsben lenni.

Az izgalmas délelőttről fényképeket is készítettünk, melyeket a képgalériában lehet megtekinteni. 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.