Terepi környezetvédelmi vizsgálaton a 10.F osztály

Ajánlom

Iskolánk 10.F osztályos tanulói 2016. márciusában a „Víz világnapja”  alkalmából biológia óra keretében  terepi környezetvédelmi vizsgálatokat végeztek a csongrádi Holt-Tiszán.

A diákok a gimnázium természettudományos diáklaboratóriumát két órára kiköltöztették a Holt-Tisza partjára, ahol vizsgálták a víz hőmérsékletét a legmodernebb digitális hőmérővel és hőkamerával, a víz zavarosságát a közel kétszáz éves Secchi-koronggal. 

Vízmintát vettek eltérő eszközökkel és módszerekkel, meghatározták pH-ját, a vízmintából  kémia reakciókkal kimutatták a víz szervetlen anyagait,  illetve majd a vízminta egy részét a laboratóriumban fogják elemezni, pl. megvizsgálják mikroszkóp alatt a  vízmintában lévő parányi élőlényeket.

A vízparti talaj hőmérsékletét, pH-ját és nedvességtartalmát mérték univerzális talajhőmérővel, majd a talajból is szintén mintát vettek további vizsgálatok céljából.

A vízpart növényvilágát  is elemezték, az egy adott területen élő növényfajokat regisztrálták és az egyedszámukat megbecsülték, amely adatokból ökológiailag jellemezték az adott területet.

A víz és a vízpart  gerinces élővilága távcsővel és hőkamerával került megfigyelésre.

A vizsgálatokhoz szükséges távolságmérést a hagyományos „fémmérőszalaggal”  és  a legmodernebb lézer-távolságmérővel végezték.

A mérő-és vizsgálati eszközök sokaságával történő vizsgálatokat a kis csapat az „Ökoiskola” címhez méltóan, környezetbarát módon végezte, a természetet a vizsgálataival nem szennyezte.

A Törökné Török Ildikó tanárnő által vezetett terepgyakorlatnak az volt  célja, hogy a lassan „pályaválasztó” diákok betekintést nyerjenek a környezetvédelem gyakorlati oldalába, a jövő környezetvédelmi mérnökei, biológusai és bármely egyéb szakma leendő képviselői megismerjék a környezetvédelmi terepi vizsgálatok alapjait, megismerjék a lakóhelyük egyik legszebb természeti értékét, s ezáltal gondolkodásuk környezetbaráttá és környezettudatossá váljon.

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.