Hulladékot gyűjtöttünk, hogy újra hasznosíthassák

Ajánlom

A Föld Napja program keretében eredményt hirdettünk iskolánk hulladékgyűjtési akciójáról. Gimnáziumunk első alkalommal rendezett papír és PET palack gyűjtést, ahol 1000kg papír és 200kg PET palack gyűjt össze.

A diákok közül legaktívabb a 8.f osztály volt, akik a DÖK felajánlásában egy tortát vehettek át, illetve uszoda belépőjegyeket kaptak. Osztályfőnökük Konkolyné Tóth Györgyi tanárnő.  

A 2. helyen az 5.f osztály állt, Pappné Hajas Ibolya tanárnő vezetésével. Ők szintén egy napot tölthetnek az uszodában.

 

 

A 6.f osztály tanulói is szorgosan gyűjtögettek. 

Szeretnénk kiemelni a 7.f osztályos Kiss Kamillát, aki majdnem 3 bigbag-nyi pet palackkal járult hozzá a sikerünkhöz. Osztálytársai közül többen szüleiket is gyűjtésre motiválták.

A felsőbb évfolyamok közül a legaktívabb a 11.C osztály volt, kiemelve Forgó Dániel és Szarka Edó DÖK tagok lelkes munkáját, illetve osztályfőnökük Szabóné Csépe Erzsébet támogatását.

A "nagyok" közül 4 fő KTN napi belépőjegyet kapott jutalmul, melyet Kiss Attila igazgató úr sorsolt ki. 

Gimnáziumi osztályok közül a 10.a, 10.b, 10.f, 11.a, 11.f járult hozzá az eseményhez. 

A hulladékgyűjtést szervezte és koordinálta Szabóné Sinkó Tünde tanárnő és a Diákönkormányzat, Hajdúné Tyukász Zsuzsa tanárnő támogatásával.

Akciónkat tovább folytatjuk, hiszen a tanári kerékpártárolók mögött lévő konténerekbe folyamatosan várjuk a szelektív hulladékot. Amennyiben ezek megtelnek, elszállítják őket. 

Ősszel ismét tervezünk hasonló programot.

Köszönjük mindenki aktív közreműködését!

További fotók a galériában.

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.