Informatikai tehetséggondozó tábor

Ajánlom

A 2013-as év első napjaiban a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara szervezésében tehetséggondozó táborban vehetnek részt az informatika iránt érdeklődő gimnazistáink, a fő témakörök: algoritmizálás, webfejlesztés. 

A foglalkozások szervezője, irányítója Németh Tamás egyetemi tanársegéd, a SZTE - TTIK Számítógépes Algoritmusok és Mesterséges Intelligencia Tanszék oktatója.

A tábor január 3-án csütörtök délután az előismeretek felmérésével, a  programozási ismeretek áttekintésével, a diákok érdeklődésének felmérésével és a projektfeladat kitűzésével indult.
Az új ismeretek és a számítógépes gyakorlatok mellett a gyerekek hallhatnak egyetemi oktatás és a megrendelői igényeket teljesítő webfejlesztés tapasztalatairól is.
E három nap során megvalósítandó projektfeladat célja, hogy a résztvevők kipróbálják a problémamegoldás lépéseit, lássanak példákat rekurzióval megoldható feladatokra, ismerkedjenek meg a dinamikus programozás módszertanának alapjaival. 
Differenciált foglalkozás keretében sor kerül középiskolai versenyfeladatok megoldására is, ez közvetlenül segíti az informatikai OKTV-re, és egyéb programozói versenyekre való felkészülést. Nevezetes algoritmusok (mohó algoritmuosk, gráfbejárási algoritmusok) megismerése, játékelméleti problémák elemzése megerősíti a diákokban azt, hogy a számítógépes problémamegoldásban nagyon fontos szerepe van a matematikának is.

A programozói tehetséggondozó táborban iskolánk öt évfolyamáról tizenhárom diák vesz részt el, ami közös bennük: az informatikai fejlesztői feladatok iránti érdeklődés. 

Németh Tamás bevezetőjében elmondta, hogy a jelenkor infomatikusai (programtervezők, programozók, webfejlesztők, képfeldolgozók, stb.) csak eme óriási tudományterület egy-egy kis szeletének mesterei. Arra is felhívta a figyelmet, hogy középiskolában meg lehet tanulni az algoritmusok, a problémamegoldás és a programozás alapjait, a felsőoktatásban a fejlesztőmunkához szükséges elméleti háttárismeretek sajátíthatók el, de igazán jó programozóvá a gyakorlat során válik az ember, és ennek egyik fontos eszköze az önképzés, a másik fontos tényező egy jól megválasztott probléma megoldása érdekében tett erőfeszítés.

A három napos tehetséggondozó tábor csupán az első szakasza a tehetséggondozó folyamatnak, az itt elkezdett projektmunka során kialakulnak együttműködések a diákok között, de a továbbiakban is számíthatnak informatika tanáraik, és Németh Tamás on-line támogatására.

A program a NTP-KNYT-12-0024 pályázat keretében kerül megvalósításra, és reméljük, hogy egy hosszabb távú együttműködést alapoz meg az Informatikai Kar és a csongrádi gimnázium között.

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.