Út a tudományhoz...

Ajánlom

Iskolánk az elmúlt év őszén két, a természettudományos tehetséggondozás keretében zajló kutatási projekthez kapcsolódóan is  pályázatot nyújtott be.

Az elnyert 1 459 000 Ft támogatásról a közelmúltban értesülhettünk az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőtől.

A 2005 óta működő Út a tudományhoz alprogram célja a részt vevő tanulók természettudományos ismereteinek, és műszaki kompetenciáinak gyakorlatorientált  fejlesztése.

Sikeres pályázataink révén kutatócsoportjaink elgondolásaik megvalósításához eszközöket, alapanyagokat, szakkönyveket vásárolnak, felsőoktatási kutatóhelyekkel működnek együtt, tevékenységük támogatásaként ösztöndíjban részesülnek.

Nyertes projektjeink:

  • A Batsányi János Gimnázium épületdiagnosztikája digitális méréstechnika alkalmazásával
  • Menekítő robotok
A Batsányi János Gimnázium épületdiagnosztikája digitális méréstechnika alkalmazásával című projekt témája az emberek mindennapjaihoz kapcsolódik, a megvalósítás tapasztalatainak azonnali gyakorlati haszna lehet, a mérések lakókörnyezetünkben és az iskolai környezetben zajlanak. Az energetikai mérésekkel közvetett célunk a diákok szemléletváltása, ami már önmagában nagy lépés az élhetőbb környezet felé, valamint az energiafelhasználás hatékonyabbá tételével csökkenthetjük a természet terhelését is.
Épületeink energetikai hatékonyságának növeléséhez, nélkülözhetetlen az előzetes felmérése, ehhez projektünkben a digitális méréstechnika eszköztárát használjuk fel: vizsgáljuk iskolánk fűtési rendszerét, nyílászáróit, falait az épületdiagnosztikában már általános hőkamerás mérésekkel, valamint saját eljárásokat is tervezünk, oktatási célokra szánt virtuális méréstechnikai eszközökhöz. Továbbá tervezzük még különböző szigetelőanyagok vizsgálatát is, szintén saját tervezésű mérésekkel. Egy épület energiafelhasználása tovább csökkenthető megfelelően megválasztott és kivitelezett világítással is, ezért  ezzel kapcsolatos méréseket is megvalósítunk. Mivel egy közoktatási intézmény az iskola diákjainak és az ott dolgozó tanároknak a közvetlen munkakörnyezete, ezért az energiahatékonysági mérések mellett komfort és egészségügyi szempontból is érdemes méréseket végezni. Ezekben a mérésekben a fűtés és a világítás mellett a helyiségek páratartalmával, valamint a szén-dioxid koncentrációjának tanóra alatti változásával foglalkozunk.
A projekt vezetője: Simon Tibor tanár úr, a kutatócsoport tagjai 10.a osztályos matematika-fizika tagozatos diákok.
Együttműködő felsőoktatási intézmény a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar, Informatikai Tanszékcsoport, Műszaki Informatika Tanszék, Zaj és nemlinearitás kutatócsoportja.
 
Másik nyertes projektünk az iskolában már hagyományokkal rendelkező robotikához kapcsolódik.
Napjainkra nemcsak a tudományos-fantasztikus irodalomban szerepelnek robotok, hanem az élet számtalan területén segítik életünket. Lehetnek miniatürizált gépek, vagy nagy monstrumok, alapelvük ugyanaz, amit Asimov is megfogalmazott.
A technika, és a technológia fejlődése egyre több olyan alkalmazási területet nyit meg a robotok számára, ahol az ember által elvégzett feladatot ki tudják váltani. A mérnöki tudományok és a robotika segíthetik az orvosok munkáját, részt vehetnek a világűr, vagy az óceán mélyének kutatásában, az idősügy problémáinak megoldásában, vagy a ’dühös természet’ okozta károk helyreállításában. Ezen feladatok egy része veszélyes vagy katasztrófa helyzet, más munkák monoton, nehéz, vagy túl hosszú ideig tartó folyamatok, esetleg az ember által nehezen megközelíthető helyen zajlanak.
E sokféleségből projektünk fő témájául a menekítő robotokat választottuk: Ezek a gépek minden emberi segítség nélkül, csupán saját érzékelőikre hagyatkozva kerülgetik az útjukba kerülő akadályt, követnek nyomvonalat, mentesítenek szennyezett területet, keresnek meg tárgyakat, személyeket.
 A Menekítő robotok című projekt rendkívüli helyzetekre fókuszál, e rendkívüli helyzetek pedig kedvelt témái a robotversenyeknek, ezért a projekt gerincét a tanév során egymást követő versenyek jelentik.
A diákok a felkészülés során ezeket a szituációkat modellező feladatokat oldanak meg, amelyek vagy elképzeltek, vagy korábbi, megtörtént katasztrófákon alapulnak, a támogatással beszerezni kívánt eszközök is a robottechnikához kapcsolódnak.

A projekt vezetője: Gilicze Tamás tanár úr, a kutatócsoport tagjai 10.f osztályos diákok.

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.