Robot Kupa első helyezés
Az ország négy megyéjéből 17 csapat érkezett a Nyíregyházi Főiskolára, hogy akár több területen is bemutassa a versenyre fejlesztett robotot és az azt működtető programot. Iskolánk LegoRockers csapata a Rescue B kategóriában, secondary korosztályban indult, és versenytársai közül a legjobban oldotta meg az itt kitűzött feladatot. Ebben a versenyszámban egy katasztrófahelyzetet szimuláló helyzetben kell jól teljesíteni.
A robot feladata, hogy egy többszobás házban áldozatokat találjon meg, majd nyolc percen belül ki is jusson az épületből. A lakás a robot számára labirintusszerű, a pályán az áldozatok helyét a függőleges falakon elhelyezett, 28 és 40 Celsius fok közötti hőforrások jelzik. A verseny szabályai szerint az áldozatok mellett a robot megáll, és lámpa felvillantásával jelzi a megtalálás tényét, majd tovább végzi a felderítést, elkerülve a fekete színnel jelzett veszélyes területeket. Egy ilyen kihívással csak úgy tud megbirkózni a robot, ha több érzékelőt is figyel egyszerre: három ultrahangos távolságérzékelő a falak közötti közlekedést segíti, a nyomásérzékelők az esetleges elakadáskor biztosítanak olyan információt, amivel korrigálni lehet a mozgást, a fekete terület fényszenzorral figyeli a robot. Az áldozatok megtalálását hőszenzorok teszik lehetővé. A jól megtervezett robotkonstrukció is nagyon fontos, hiszen ezzel a sok érzékelővel terhelt robotnak egy 25 fokos emelkedőn kell a második szintre eljutnia, ott is elvégezni a felderítő feladatot, majd visszajutni a földszinti kijárathoz. A zsűri figyeli és pontozza a teljesítményt.
A RoboCup, egy olyan kutatási-oktatási projekt, amelyet 1996-ban USA, Japán és Németország indított útjára azzal a céllal, hogy összemérjék és serkentsék a robot kutatásokat és fejlesztéseket a világban. 2000-ben megfogalmaztak egy távlati célt, hogy 2050-re olyan humanoid robotfutball csapat lesz, amelyik szabadtéri mérkőzésen megveri az akkori FIFA bajnokcsapatot.