Nyelvi verseny Hódmezővásárhelyen

Ajánlom

A Megyei Idegen Nyelvi és Országismereti Versenyen Berkes Bernadett 11. f osztályos tanuló francia nyelvből 1. helyezést ért el. Beszámoló a versenyről:

Hódmezővásárhelyen, a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban 2013. március 7-én rendezték meg a Megyei Idegen Nyelvi és Országismereti Versenyt francia, német és olasz nyelvből, amelyen Csongrád megye gimnáziumaiból 157 diák vett részt. Iskolánkból nyolcan vettünk részt a megmérettetésen, mind a három idegen nyelvből képviseltük iskolánkat. 

A versenyen szövegértési, szövegalkotási és nyelvhelyességi feladatokat kellett megoldanunk, illetve egy országismereti tesztet kellett kitöltenünk.

Az eredményhirdetés a verseny után egy hónappal később, április 11-én volt, amelyre a versenyen elért eredményem alapján meghívást kaptam. A könyvjutalmakat a Szegedi Tudományegyetem Francia, Német és Olasz Tanszékeinek vezetői adták át, akik rövid ismertetést tartottak saját tanszékükről és az egyetemi életről.

Francia nyelvből a 2. kategóriában 1. helyezést értem el. Felkészítő tanárom Szatmári Judit tanárnő.

További információk a versenyről és az eredményekről itt olvashatóak.

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.