Papp Anita diszkoszvető sikerei

Ajánlom

"A győztesek soha nem adják fel. Akik feladják, soha nem győznek."

/Németh Pál/

Az érettségi közeledtével sem tántorodtam el attól, hogy folytassam az atlétikát, amit már 13 éve űzök. Ezen belül diszkoszvető vagyok közel 6 éve.

A sok munka nem volt hiábavaló, hiszen a 2013-as év volt eddig számomra a legkiemelkedőbb.

A Junior Országos Egyéni Bajnokságon 3. helyezést értem el, míg az Atlétika Diákolimpia Országos Döntőjében – igaz centiken múlt -, de a legfényesebb éremmel, aranyéremmel távozhattam.

Ezen kívül a Szegeden megrendezett Tisza Kupa – Kaczor Tünde tiszteletére megrendezett emlékversenyt megnyertem és a Nyíregyházán tartott Nyírség Kupán pedig második helyezést értem el.

Mindemellett a diszkoszvető csapatunk óriási bravúrral az Ügyességi Csapat Bajnokság 3. helyét szerezte meg. A versenyek miatt érzett örömömet még az egy éve húzódó bokasérülésem sem ronthatta el.

Visszatekintve az évre, úgy gondolom eredményes évet zárt a Maximus KSE, és jómagam is.

A 2014-es szezonunk pedig már el is kezdődött! Az Ifjúsági és Junior Téli Dobó Bajnokságon 3. helyezést értem el.

Reménykedem a legjobbakban továbbra is, és az elkövetkezendő hazai és külföldi versenyekre koncentrálok.

Papp Anita12. C

Megcsinálom, mert megtudom.

Megtudom, mert meg akarom.

Megakarom, mert azt mondtad, nem tudom.”

/ismeretlen/

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.