Angol tanulmányi verseny Szegeden

Ajánlom

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézete tanulmányi versenyt hirdetett a régió középiskolásai számára. Az iskolákban online teszt segítségével lebonyolított első, írásbeli fordulót követően a verseny második, szóbeli fordulóját március 29-én, szombaton tartották a Bölcsészettudományi Kar Konferenciatermében.

A verseny első fordulójában angol irodalom, történelem, kultúra, nyelvi, ország-ismeret és általános műveltségi ismeretekre vonatkozó kérdések voltak, amely első helyezettje lehetőséget kapott, hogy az egyetemen megmérettesse magát. Iskolánkat Antal Adriána (9.F) tanuló képviselte.

A második forduló Szegeden zajlott, ahol szóbeli feladatokat kaptak a versenyzők. Első feladatként egy korszakot kellett bemutatni egy prezentáció keretén belül egy műalkotás segítségével, természetesen angol nyelven. Adriána a reneszánsz rejtélyes korszakát elemezte Hans Holbein: Követek című festményével, ahol kiemelkedő módon szerepelt: elsőként jutott a döntőbe.

A végső megmérettetésen 20 perc felkészülési idejük volt egy virtuális kirándulásra repíteni a hallgatóságot, egy szabadon választott korszakot jellemezve.Iskolánk tanulója ebben a megmérettetésben legfiatalabbként a negyedik helyet szerezte meg. Munkáját szép ajándékokkal jutalmazták.

Gratulálunk a kimagasló eredményhez!

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.