Öt csapat a Batsányiból

Ajánlom

A Kecskeméti Robotprogramozó Országos Csapatversenyen a LegoKockák csapat -Bartha Ádám, Kiss Dávid és Kiss Máté (5.f)- a harmadik helyen végzett, így ők képviselhetik iskolánkat április 25-én Sopronban az országos döntőben. 

A verseny jelentkezőszáma alapján az ország legnagyobb létszámot megmozgató robotversenyévé nőtte ki magát a rendezvény. Több mint 80 csapat nevezett az ország 32 városából, mintegy 200 diák és 30 felkészítő tanár közreműködésével. 

A verseny képei a galériában, az elért pontszámok és hivatalos eredménylista a Bányai Júlia Gimnázium honlapján, 

A csongrádi Batsányi János Gimnázium robotosainak eredményei:

II. kategóriában (6. osztályosok)  Forgó László és Bartók György 6., Vig Dániel, Pálinkó Péter, Sági Pál 11. helyezett lett.

A III kategória  (7-8. osztályosok) Erhardt Béla, Kovács Márton, Pászti-Tóth Bertalan  6. helyezés, Bori Nándor, Kiss Gergő, Pesti Konrád 7. helyezést értek el.

Felkészítőik: Bálint Karola, Giliczéné László Kókai Mária, és Gilicze Tamás

A nagy jelentkezőszámra tekintettel a versenyt az országban három helyszínen bonyolítottuk le. A Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium mellett Sopronban és Hajdúböszörményben is azonos időben és azonos feladatokkal versenyeztek a diákok. A kecskeméti helyszín volt a legnépesebb, a versenyzők több mint fele itt mérte össze tudását.

A robotika a XXI. század vitathatatlanul egyik vezető tudománya. A versenyen a legtehetségesebb általános iskolás korú programozók mérhették össze tudásukat a MINDSTORMS robotok programozásán keresztül. Olyan algoritmusokat kellett készíteniük, amelyeket végrehajtva a robotok képesek megoldani az akadálypályán kitűzött feladatokat. A megoldásokat szakmai zsűri értékelte.A versenyt hat éve rendezik meg, már tavaly is kétfordulóssá növekedett. Idén 77 csapat nevezett az ország iskoláiból. A legnépesebb a Kecskeméti mezőny volt. (forrás: Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium honlapja )

Tudósítás és képek a versenyről: http://keol.hu/kecskemet/robotprogramozok-versenye-a-banyaiban

A csapatoknak egy előre elkészített pályán kell útvonalkövetési és akadálypálya jellegű feladatokat megoldaniuk egy előre összeépített robotra írt programok segítségével (versenykiírás), további versenyinformációk itt.

 

5. évfolyam feladatsora

6. évfolyam feladatsora

7-8. évfolyam feladatsora

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.