Országos Robotprogramozó Csapatverseny 2016

Ajánlom

12 induló diákunk közül nyolcan jutottak tovább az országos döntőbe az általános iskolások számára meghirdetett legrangosabb hazai robotprogramozói versenyen.

A regionális fordulókat 2016. március 19-én Kecskeméten, Sopronban és Hajduböszörményben  rendezték, 32 iskola, 85 csapatának részvételével.

A Batsányiból három ötödikes, egy hatodikos csapat és a 7-8. osztályosok összevont kategóriájában egy csapat készült a versenyre.

Az ötödikesek és hatodikosok kategóriájában a kiosztott feladatlapokon 5 feladat volt, ezek megoldására 90 perc állt rendelkezésre. A csapat egyetlen számítógép mellett programozhatott, így közösen gondolkodtak a megoldáson, terevezték az algoritmust, együtt írták meg a programot és tesztelték, tökéletesítették megoldásaikat.

Ebéd után két zsűri előtt is be kellett mutatni a munkájukat: a tesztpályán elindítottak minden megoldott feladatokat, majd egy másik értékelő bizottság előtt arról adtak számot  a diákok, hogy mely ötletet hogyan, milyen vezérlési szerkezetekkel  valósítottak meg a programírás során.

A 7-8. osztályosok rapid rendszerben versenyeztek, azaz 1 feladatot kaptak meg, amelyet rövid idő alatt (10-12 perc) megoldani, majd azonnal bemutatni a zsűrinek, de összesen ők is 5 feladattal bírkóztak meg.

A versenyről így számolt be a hiros.hu:

"A cél az volt, hogy a tehetséges, informatika, programozás, reáltudományok iránt fokozottan érdeklődő diákok számára lehetőséget biztosítsunk tudásuk, kreativitásuk bemutatására, összemérésére, valamint hogy népszerűsítsük a programozást és a mérnöki kompetenciákat."

...

"A feladatok megoldása és az indulók nagy száma azt bizonyítja, hogy kisiskolás korban is lehet a robotikát és programozást magas szinten űzni és a kívülállók számára szinte már „varázslatnak” tűnő módon irányítani az oktatási célokra kifejlesztett robotokat."

Büszkék vagyunk rá, hogy írás végén közzétett eredménytáblázatban, a  továbbjutók között, mindhárom táblázatban szerepelnek a Csongrádi Batsányi János Gimnázium diákjai is, aki április 23-án  képviselik iskolánkat az országos döntőben.

  • A 15 ötödikes csapat közül dobogós helyen (3.) végzett a RobotEvolution csapat, tagjai: Somogyi Árpád,  Szabó Norbert, Tót S. Máté 5.f osztályos tanulók.
  • 12. helyen végzett Kovács Márton (5.f), aki a Batsányi-2 csapatot egyedül képviselte, csapattársai betegsége miatt.
  • Őt követte az LHC (alias Batsányi-1) csapat Pusztai Lóránt, Taricska Bálint, Török Szabolcs 5.f  tagokkal. 
  • A 16 hatodikos csapat között negyedik helyen jutott tovább a LegoKockák: Barta Ádám, Kiss Dávid és Kiss Máté 6.f osztályos diákok teljesítményével.
  • A rapid versenyben Bori Nándor (8.f) és Vig Dániel (7.f) osztályos diákunk a LegoRockers csapat tagjaként az erős és tapasztalt, 16 csapatot tömörítő mezőnyben küzdött meg a döntőbe jutásért.

Felkészítő tanáraik: Gilicze Tamás és Giliczéné László Kókai Mária.

A versenyen készült fotók a honlap galériájában megtekinthetők.

A hiros.hu portálon, a fent idézett cikk folytatása, számos képpel a galériában, videóval a hírportálon olvasható.

A verseny weboldala.

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.