Spring in Britain and Anniversaries in 2016

Ajánlom

A 2016-os év áprilisában egy egyfordulós országos angol nyelvi versenyen szép eredménnyel vettek részt diákjaink az 5.f osztályból. Erre az országos versenyre közel 200 csapat indult 4 kategóriában. Iskolánk diákjai a megszerezhető 100 pontból 86,5 ponttal a 20. helyen illetve 82 ponttal a 25. helyen végeztek Starter kategóriájukban. A 2 csapat tagjai Seres Alexa, Makó Dorina, Kornyik Vivien, Sarusi – Kis Linda és Hegedűs Gerda voltak. 

Ezt a verseny először rendezték meg a gödöllői szervezők abból az alkalomból, hogy számos évfordulót ünnepelnek Nagy – Britanniában a 2016-os évben. A csapatverseny igazi kihívást jelentett diákjainknak, hiszen a szervezők jól összeválogatott, sokszínű feladatokat megvalósítását írták elő, melyek elkészítésére 4 hét állt rendelkezésünkre. Ezek a feladatok a következők voltak:

Minden csapatnak egy feladatlapot kellett közösen megoldani, így a feladatokat szét kellett osztani egymás között. Az első és második feladat egy szórejtvény volt tavaszhoz kapcsolódóan melynek szavait ki kellett keresni, majd a magyar jelentéssel együtt ABC sorrendbe kellett tenni. A harmadik feladat Beatrix Potter (Peter Rabbit) írónőhöz kapcsolódott. Egy rajzot kellett kiszínezni a versenyzőknek majd a rajzhoz gyűjtöttek angol szavakat. A negyedik feladat az Anyák napjához kapcsolódott. Ezt a feladatot minden versenyzőnek egyénileg kellett kivitelezni, mégpedig úgy, hogy anyák napi üdvözlőlapot készítettek diákjaink, majd angol üzenetet írtak édesanyjuknak. Ennél a feladatnál az egyéni kreativitás és kivitelezés számított leginkább. Mivel csapatverseny formájában került meghirdetésre ez a verseny ezért a többi feladatot projekt-szerűen, csapatban kellett megoldani a versenyzőknek és mindegyik valamilyen évfordulóhoz kapcsolódott. Az egyik csapatmunka a most 90 éves Erzsébet királynőhöz kapcsolódott. Az uralkodó életével kapcsolatosan kellett egy A/4-es tablót, montázst készíteni, melyen fényképek és saját rajzok szerepelhettek. Emellett még ki kellett gyűjteni 10 olyan angol kifejezést, ami szerepelt a tablón. Természetesen címet is kellett adni az elkészített munkának. Az elkészítés technikáját egyénileg választhatták meg a versenyzők. A másik csapatmunka olyan kerek évfordulókhoz kapcsolódott amelyeket ebben az évben ünnepelnek Nagy – Britanniában. Ez alapján diákjaink a következő évfordulókat válogatták be a projektmunka témájaként: William Shakespeare halálának 400. évfordulója, Roald Dahl születésének 100. évfordulója, Charlotte Bronte születésének 200. évfordulója, Beatrix Potter születésének 150. évfordulója és a Hastingsről elnevezett csata 950. évfordulója. Az utolsó csoportmunka szintén egy évfordulóhoz kapcsolódott, mivel 2016-ot az angol kert évének nevezték el Angliában. A 2016-os év azért kapta ezt az elnevezést, mert Lancelot ’Capability’ Brown Anglia leghíresebb kertésze 300 évvel ezelőtt született. Ehhez olyan tablót kellett készíteni, amelyen szerepeltek a feladatlapon megadott növények, virágok, gyümölcsök, zöldségek és mindezeket lerajzolva kellett egy kertbe foglalni.

Iskolánk diákjai sokat készültek és sokféleképpen kamatoztathatták tudásukat, kreativitásukat.  Gyakorolták a szótárhasználatot, az időbeosztást, a szervezést, az internethasználatot és természetesen ismereteket szerezhettek az angol nyelvterület éppen aktuális évfordulóiról.

A verseny részleteiről, a készülődésről fényképeket is készítettünk, melyeket a képgalériában helyeztünk el. 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.