Ezüst minősítés a Csongrád Megyei Bicinium Éneklési Versenyen

Ajánlom

2017. február 10-én, Szegeden rendezték meg a 45. jubileumi énekversenyt, melyen két Batsányis diák – Hekkel Zita és Kis Orsolya 5.f osztályos tanuló Ezüst minősítést szerzett az 5-6. osztályos általános iskolások kategóriájában.  A megyei verseny helyszíne a Szent – Györgyi Albert Agóra volt, ahova 150 diák érkezett 6 városból és 19 iskolából. 

A diákok 13 kategóriában versenyeztek – korosztályonként, illetve általános és tagozatos csoportokban. A pénteki napon a regisztrációt követően került sor a versenyzők szereplésére 2 helyszínen. A zsűri tagjai elismert és kitüntetett előadóművészek Dr. Baricz Zsoltné (ének-zenetanár, kórusvezető, karnagy), Erdősné Fagler Erika (karnagy), Bányai Lászlóné (énektanár), Rozgonyi Éva (zenepedagógus, Liszt és Bartók - Pásztory díjas karnagy), Vass Irén (karvezető, főiskolai docens), Kocsis Györgyi (ének-zenetanár) voltak. A pénteki nap folyamán a regisztrációt követően beénekeltünk, majd 13. 00 órakor megkezdődött a versenyprogram. A 2. kategóriás diákok (általános iskola 5-6. osztály) 13. 45-ig énekelték el a 3 tagú zsűrinek a kötelező darabot (Elmegyek, elmegyek…) illetve a szabadon választott biciniumot. A délután folyamán 14. 00 órától 16. 00 óráig a magasabb évfolyamba járó tanulók mérték össze énektudásukat egymással. A verseny végeztével a szervezők vendégül látták a szereplőket és felkészítő tanáraikat majd 16. 30-tól közös énekléssel örvendeztettük meg egymást. A közös éneklés során az összes kategória szereplője egyszerre énekelte el a kötelező darabot, ami felemelő érzés volt minden résztvevőnek és különleges élmény volt számunkra megtapasztalni, hogy milyen sok fiú vállalkozott a páros éneklésre. A nap zárásaként 17. 00 órakor kezdődött az eredményhirdetés, melyet nagy izgalommal vártak mind a diákok mind felkészítő tanáraik. A szervezők minden kategóriában Arany, Ezüst és Bronz minősítéseket adtak ki, illetve a kiemelkedően felkészült diákokat Kiemelt Arany minősítésben részesítették. Zita és Orsi – akik először vettek részt ilyen nagyszabású megmérettetésen – szépen helyt álltak és Ezüst minősítéssel térhettek haza. A verseny mellett különleges élményekkel is gazdagodtunk, mivel a helyszínen volt alkalmunk többféle kiállítást is megnézni, így egyfajta kirándulásnak is részesei lehettünk. A nap végén este kicsit elfáradva, de örömteli hangulatban értünk haza Csongrádra. A megyei bicinium versenyről képeket is készítettünk, megörökítve a nap eseményeit, érdekes helyszíneit. 

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.