A LegoKockák Lodzban versenyeztek

Ajánlom

Az FLL verseny  témája ebben az évben a víz, és a víz körforgása volt, az emberi felhasználás szemszögéből vizsgálva. A verseny összetett, az eredmény a robotjáték pontértékéből, a robot programozás zsűri általi értékeléséből, a kutatási feladat bemutatásából és a csapatmunka eredményéből tevődik össze.

Tóth S. Máté így emlékszk vissza az idei FLL-re:

A verseny hazai fordulójára novemberben kezdtünk el készülni. Igyekeztünk mindent beleadni programozás és kutatómunka terén is. A csapatot két részre osztottuk, hárman programoztunk, hárman dolgoztunk a kutatómunkán. 

A felkészülésünk jól sikerült ennek következményeként jól is teljesítettünk a versenyen. Ötletünk alapjául a csongrádi vízimalom szolgált, mivel arra gondoltunk, hogy ha felújítanánk a vízimalmokat, ellátnánk szenzorokkal, medencével, étterem résszel és edzőteremmel, akkor igen népszerű lenne az emberek körében, s a látogatók ismeretei bővülnének a vízzel kapcsolatosan. Szegeden az első fordulóban nagyon szívesen vették az ötletünket. A robotjátékban a pályán próbáltuk a maximumot hozni ami az elején nem nagyon sikerült de a végére egész jó kis pontszámunk lett. Már ott a verseny helyszínén tudtuk, ha továbbjutunk a programokat újra kell tervezni és más megoldásokat alkalmazni. Szegedről 2. helyezettként jutottunk tovább aminek nagyon örültünk. A következő forduló az európai elődöntő, ami Lodz-ban került megrendezésre. Sokat fejlesztettünk a programokon és a prezentáción is.

Az irányok pontosítására egy új szenzort is használtunk, ahhoz , hogy a gyroszenzor megbízhatóan működjön, jól kell  érteni az alkalmazásához, idén ezen a téren is fejlődtünk. A verseny munkanyelve az angol nyelv volt.

Lodz-ba nagyon jó hangulatban utaztunk.  A több mint 12 órás út után örömmel vettük birtokba szállodai szobáinkat, s fogyasztottuk a finom vacsorát.  Elérkezett a verseny napja. Nagyon izgultunk, de ezt leszámítva jól éreztük magunkat, a csapat összes tagja a legjobb tudását mutatta.

A  verseny összesített eredményét tekintve a középmezőnyben végeztünk. A csapatmunkában kiemelkedően (5. hely) teljesítettünk, itt sokat segített az is, hogy mi már valamennyien ismertük a virtuális víz fogalmát...:) A kutatási témánk bemutatása is jól sikerült, mondanivalónkat modellekkel és mobiltelefonra készítette teszttel és applikációval illusztráltuk. A robotjátékok közül a középső lett a legmagasabb pontértékű, de a legjobb négy közé jutáshoz ez a pontszám is kevés volt.

A lengyelországi középdöntőben 27 csapat vett részt: cseh, magyar, lengyel és szlovák iskolák, klubok, baráti társaságok, cégek csapatai.

Összegezve a verseny jó hangulatban zajlott, tudomásul vettük, hogy van még mit tanulnunk. Az eddigi ismereteink, nyelvtudásunk bővült.  Hatalmas élmény volt a versenyen való részvétel illetve a felkészülés, amit  nagyon köszönünk Giliczéné László Kókai Mária tanárnőnek és Gilicze Tamás tanár úrnak! Törökné Török Ildikó tanárnővel a Diáklaboratóriumban vízvizsgálati módszereket ismertünk meg, a kiutazás megszervezésében Kiss Attila igazgató úr segített. Köszönet szüleinknek is, akik közelről, vagy távolról, de mellettünk álltak!

A LegoKockák csapat tagjai a HydroDynamics kihívásban: Barta Ádám, Kiss Dávid, Kiss Máté, Kozma Levente (8.f), Tóth S. Máté, Varga Bence (7.f)  Junior csapatvezetőként segített bennünket a versenyen Kiss Gergő (10.f).

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.