IX. országos robotprogramozó csapatverseny

Ajánlom

A nyolcadikos LegoKockák és a hetedikes n3xtGeneration csapata a legjobbak között végzett a robotprogramozó általános iskolások országos seregszemléjén. 

A rapid rendszerű versenyben 10-15 perc alatt kell a felvetett problémára jó megoldást tervezni, megvalósítani és bemutatni a zsűrinek. A feladatok sikeres teljesítéséhez alapvető a robotprogramozási rutin megléte, a szenzorok segítségével történő vezérlésben szerzett jártasság, az állományokból kiolvasott adatok feldolgozásának ismerete és az összehangolt csapatmunka, a jól szervezett munkamegosztás. A kijelző programozása gyakran matematikai problémák megoldását igényli a versenyzőktől. 

A feladatok gyors egymásutánban követték egymást, a  programozás közel két órán át tartott. A versenynek ez a része  nyílt, így az érdeklődők figyelemmel követhették a küzdelmet. Különösen hasznos volt látni a tapasztaltabbak versenyét az 5. és 6. osztályosoknak, akiknek sokszor a legnagyobb kihívást  az jelenti, hogy közösen, együttműködve dolgozzanak, hárman egyetlen számítógéppel, egyetlen robottal. 

Mindkét rapid-versenyző batsányis csapatunk kiválóan teljesített az erős mezőnyben, néhány pont különbséggel a LegoKockák végeztek előbb, így Barta Ádám, Kiss Dávid és Kiss Máté 8.f osztályos diákok képviselhetik iskolánkat az áprilisi országos döntőben.

Az ötödikesek és hatodikosok versenye 90 percig tartott. Öt feladatot kaptak, amelyet tetszőleges sorrendben oldhattak meg. Az ötödikesek feladatsorában a szenzorhasználat és a robot navigációja, véletlen eseményektől függő vezérlése az elsődleges, míg a hatodikosoknak ezen felül már változókat is kell használniuk. Számukra délután következett a feladatok zsűri előtti bemutatása. 

Az ötödikes és hatodikos csapataink még kezdők, számukra a tapasztalatszerzés volt az elsődleges cél. Kortársaikkal együtt versenyezve láthatták, hogy mely területen kell még fejlődniük.

A délelőtt folyamán a várakozó 7-8. évfolyamos diákok és a kísérők a  Bányai Természettudományos Laboratóriumában "szemfényvesztő" kémiai kísérleteket láthattak 

Átalános információk a versenyről:

2018. március 24-én a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium rendezte a IX. Robotprogramozó országos csapatverseny regionális döntőjét a közoktatás 5-8. évfolyamára járó diákok számára.
A verseny hagyományteremtő céllal 2010-ben indult. Az idei tanévben közel 110 csapat nevezett az ország teljes területéről, 40 iskola 300 diákja vett részt a versenyen. A jelentkezők számát tekintve ez a rendezvény a hazai legnagyobb robotverseny,  amelyre a legjobb általános iskolás korú programozók neveztek be.
A nagy jelentkezőszámra való tekintettel a regionális döntőket az ország három városában egy időben rendezték és a három helyszínről a legjobbak jutottak be az áprilisi döntőbe. A kecskeméti helyszín volt a legnépesebb, a jelentkezők fele érkezett a Bányaiba a szombati fordulóra. Ez mintegy 150 diákot és 30 felkészítő tanárt jelentett.

A Csongrádi Batsányi János Gimnázium csapatainak eredményei:

5. évfolyam:
17. hely: RoboT-Tolók (Bárkai Flóra Fáni, Puskás Szilvia 5.f)
23. hely: Mesterek (Bárány Boldizsár, Forgó Csanád, Nacsa Richárd 5.f)
6. évfolyam:
10. hely: RoboGÓk (Bódi Ádám, Kardos Csanád, Vigh Tamás 6.f)
7-8. évfolyam:
7. hely, és döntős: LegoKockák( Barta Ádám, Kiss Dávid, Kiss Máté 8.f)
9. hely: n3extGeneration (Somogyi Árpád, Tóth Máté, Varga Bence 7.f)
Felkészítő tanárok: Giliczéné László Kókai Mária és Gilicze Tamás

A felkészülésre ingyenes robottechnika szakkörökön van lehetőségük a batsányis diákoknak.

Iskolánk működő ECL Nyelvvizsgahely.